Elkerülik a fehérorosz légteret az európai légitársaságok a Ryanair gép múlt heti földre kényszerítése miatt, azonban így az oroszországi célpontok elérése is kérdésessé vált. Oroszország ugyanis két légitársaságnak sem engedélyezte, hogy Moszkvába tartó gépeik módosított útvonalon közelítsék meg az orosz fővárost - írja a 444.hu a BBC nyomán.
Szerző(k): Szepesi AnitaA fehérorosz elnök pokolgépről kapott értesítést svájcból, ezért a Vilniusba tartó repülőgépet eltérítette és földre kényszerítetette.
Szerző(k): Szabó M. IstvánElfogadhatatlan a Ryanair légitársaság járatának vasárnapi, fehéroroszországi földre kényszerítése - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dublinban, üdvözölve az Európai Unió gyors és határozott fellépését az ügyben.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAzzal, hogy két európai uniós ország között közlekedő repülőgépek kényszerített földre a fehérorosz rezsim, nemzetközi válsággá szélesítették az ország belpolitikai háborúját - vélik belorusz ellenzékiek. A fehérorosz illiberális rezsim elindul az Észak-Koreára jellemző önkény irányába, az EU-nak ez már biztonságpolitikai probléma és erős lépést várnak az uniótól.
Szerző(k): Komócsin SándorMivel a Ryanair légitársaság járatának előző napi, minszki földre kényszerítése elfogadhatatlan, már az Európai Unió hétfői csúcstalálkozóján döntés születhet szankciók bevezetéséről Fehéroroszországgal szemben - hangsúlyozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Európai Tanács a hétfőn kezdődő csúcstalálkozójának napirendjére veszi a Ryanair ír légitársaság járatának kikényszerített fehéroroszországi leszállása és a járaton utazó, Minszkben előállított Raman Prataszevics ellenzéki aktivista és újságíró ügyét, és fontolóra veszi intézkedések meghozatalát is a felelősökkel szemben - mondta Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Európai Unió és az Egyesült Államok július 10-ig rendezni kívánja az Airbus és a Boeing repülőgépgyártók tiltott támogatásai nyomán bevezetett vámtarifák miatti vitáját - közölte Valdis Dombrovskis, a gazdaságért és kereskedelmi kapcsolatokért felelős uniós biztos.
Szerző(k): Szász PéterTeljesen új piac nőtt ki a luxusrepülőgépek felderítő és kémrepülővé átalakításából: egyre több kormány és hadsereg alkalmaz ilyen repülőgépeket. Az új hadszíntér mellett egy becslések szerint 3 milliárd dolláros iparág alakult már ki a magyar kormányéhoz hasonló Dassault Falcon 7X repülők felfejlesztéséből.
Szerző(k): Szabó Dániel