Gyorsan megtermelhette a vételárát a cseh, magyar többségű tulajdonba került Aero Vodochody cég: a Magyar Honvédség által vásárolt 12 sugárhajtású repülőgép megvásárlása 60-70 milliárd forintba kerülhetett.
Szerző(k): Szabó DánielTizenkét új repülőgépet vásárol Magyarország a cseh Aero Vodochody gyártól, amelynek legnagyobb tulajdonosa Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A kormányszóvivő emiatt nem érez kellemetlenséget - válaszolta Szentkirályi a mai kormányinfón az RTL Híradó kérdésére.
Szerző(k): Szepesi Anita12 darab L-39NG katonai kiképző- és felderítőrepülőgép beszerzését jelentette be a Magyar Honvédség számára Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.
Szerző(k): Szász PéterEgy bírósági döntést követően megszűnt a maszkviselési kötelezettség az amerikai reptereken és a járatok fedélzetén, a légitársaságok üdvözölték a döntést - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterMol Transportation Services Kft. néven új céget alapított március végén - a tervek szerint a Budapest Airport visszavásárlásában is közreműködő - Mol Nyrt. olajipari vállalat. A cég úgy tűnik, nem csak a kávézók és buszok üzemeltetésében, valamint a hulladékkezelésben akar megjelenni, hanem a légi szállításban is.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Európai Bíróság egy magánszemély beadványa nyomán úgy határozott, hogy az unió, repülőgép-késésekre, törölt járatokra vonatkozó kártérítési rendelete vonatkozik olyan esetre is, ha az indulás vagy érkezés az EU-ban van, de átszálláskor a késés EU-n kívüli útvonalon történik - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterIsmét riasztották a magyar vadászgépeket - adta hírül a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Szerző(k): Domokos LászlóDélelőtt tíz óra környékén egy orosz gép szállt le Pápán, a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőterén - írja a Telex a Flightradar adatai alapján.
Szerző(k): Szász Péter