A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) által magánnyugdíjpénztárakkal szemben tett kilenc feljelentésből nyolc ügyében folyik nyomozás, a kárösszeg elérheti az ötmilliárd forintot - derül ki abból az írásbeli válaszból, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter adott egy jobbikos képviselő kérdésére.
Szerző(k): MTIElutasította a köznevelési és rendőrségi törvény egyes rendelkezései ellen benyújtott ombudsmani indítványokat az Alkotmánybíróság (Ab), amely a többi között kimondta: nem sérti az alaptörvényt a gyermekek három éves kortól való kötelező óvodai nevelése és az iskolakerülő gyermekkorú diákkal szemben foganatosítható rendőri intézkedés.
Szerző(k): MTIA médiában megjelent hírek többségével ellentétben az Állami Számvevőszék nem tett feljelentést a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzéséhez kapcsolódva, hanem jelzéssel élt az illetékes hatóságok irányában - közölte az ÁSZ.
Szerző(k): NAPIAz Állami Számvevőszék tavaly fél éven át visszamenőleg vizsgálta a Magyar Nemzeti Bank működését. Az ellenőrzés feltárta, hogy a jegybank 2008 tavasza és 2010 augusztusa között naponta adott át üzleti adatokat az IMF-nek.
Szerző(k): NAPIA CEZ áramcég papírjainak esik az árfolyama, s mint kiderült, üzleti botrányai miatt már a cseh rendőrség is vizsgálatot folytat ellene.
Szerző(k): Barabás T. JánosA Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai is megjelentek hétfőn az ELTE BTK Múzeum körúti kampuszán, ahol az egyetemfoglalókat a Tiltakozás az alaptörvény felsőoktatást érintő módosításai ellen című demonstrációról kérdezték még a tüntetés indulása előtt.
Szerző(k): Tóth KataTöbb közintézmény felrobbantásával fenyegetőző nőt fogtak el a rendőrök kedden Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján.
Szerző(k): NAPIAz elmúlt hónapokban megváltozott jogszabályok, így a Btk. és a szabálysértési törvény alkalmazásával kapcsolatos képzés elvégzése nélkül 2014-től nem dolgozhatnak a vagyonőrök.
Szerző(k): Kiss Melinda