Szárnyal az OTP, pénteken új rekordot dönthet meg az árfolyam. A szakértők szerint 16 ezer forintig nincs, ami megállítsa a papírt. Az OTP vezetői közül többen is kiszálltak az elmúlt hetek sorozatos rekordjai láttán.
Szerző(k): Herman BernadettTovább menetelt kedden az OTP. Az új árfolyamcsúcs 15170 forint volt a kereskedés első fél órájában. Az Erste szerint lehet, hogy 15 700 forintig meg sem áll a rali.
Szerző(k): Herman BernadettSzínes aukciós kínálat várja ezen a héten az érdeklődőket, a megfizethető ajándékokat keresőket és segíteni vágyókat éppúgy mint a kivételes műkincseket gyűjtőket. Plakátok, könyvek, kéziratok, porcelánok, bútorok, szobrok és festmények is kalapács alá kerülnek. A Virág Judit Galéria téli árverésén leütési csúcsok dőlhetnek.
Szerző(k): AxioartNovemberben még soha annyi autót nem értékesített a Mercedes-Banz mint az idén, elsősorban a kínai, az amerikai, a német keresletbővülés hatására - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,05 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 44 182,07 ponton zárt csütörtökön.
Szerző(k): Domokos László15 ezer forint az új OTP-csúcsárfolyam. A bankpapír ára most már fundamentális és technikai szempontból is megfelelő helyen van
Szerző(k): Herman BernadettAz Európába szállított orosz gáz ára 15 éves mélypontra esett, ami persze átlagár, így azok az országok, mint például Magyarország, amelyek hosszú távú megállapodás alapján vásárolják az energiahordozót, nem feltétlenül látják hasznát ennek.
Szerző(k): Barabás JúliaMegint történelmi mélypontra gyengült az euróval szemben a forint.
Szerző(k): Rácz Gergő