Úgy tűnik, az egy éve hatalomra került lengyel kormány nem megy a szomszédba, ha új ötletekre van szüksége a bankok sanyargatására. Egy készülő rendelettel lényegében befognák a pénzintézetek \"szirénhangjait\".
Szerző(k): Barabás JúliaA Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, miszerint Patyi András NVB-elnök bizottsági tagsága nem összeférhetetlen más tisztségeivel.
Szerző(k): MTISimicska Lajos cégének adott igazat a bíróság első fokon. A Fővárosi Önkormányzat eszerint jogtalanul bontotta fel tavaly a hirdetőoszlopokról szóló szerződését a Mahirral - mondta az Indexnek Puskár Anett, a Mahir tanácsadója.
Szerző(k): Index.huIratbetekintéssel, papírra jegyzetelve tudta meg az Átlátszó újságírója, hogy a kormány júniusban az Üzenjük Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!-kampány során mely médiumokban, mennyiért hirdetett. Vajna TV2-csoportjához 202 millió, az Origóhoz 30 millió forint került.
Szerző(k): EconomxA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte meg az Unilever Magyarország Kft. összehasonlító reklámját. Az FMCG-cég reklámfilmjeiben ellenőrizhetetlenül és a tárgyilagosságot mellőzve hasonlította össze a Rexona Invisible Black+White, valamint a Nivea Invisible for Black & White izzadásgátló dezodorok hatékonyságát a sárga foltok elleni védelemben.
Szerző(k): MTIA WPP, a világ vezető reklámügynöksége szerdán a szakértők által vártnál nagyobb hathavi bevételadatot közölt, egyben feljavította éves bevételi várakozását a szolgáltatásai iránti keresletnövekedés hatására.
Szerző(k): MTIVélhetően egy francia tulajdonú hirdető cég kaszálja a legnagyobbat a kormány népszavazási plakátkampányán, Simicska Lajos nagyvállalkozó érintett vállalkozása ugyan kevesebb állami megrendelést kap, de a magánpiacról kárpótolja magát.
Szerző(k): EconomxDurván visszaesett az olimpiai tévéközvetítések nézettsége eddig az USA-ban a 2012-es számokhoz képest, bár a internetes és mobiltelefonos érdeklődők még javíthatnak a statisztikán. A hirdetőknek nagyon sokba vannak a versenyekhez kapcsolt reklámjaik.
Szerző(k): Komócsin Sándor