Bajnai Gordon szerint erőszakos kontárság jellemzi a kormány közoktatás-politikáját, ami káoszt, bizonytalanságot okozott.
Szerző(k): MTIRomániának a nemzetközi hitelmegállapodások ellenére sem sikerült az elmúlt években érdemben konszolidálnia gazdaságát, a strukturális reformok késnek, a privatizációs folyamat kudarcba fulladt − véli Brüsszel. Az IMF ennek ellenére újabb szerződést készül kötni Romániával, a bukaresti vezetés pedig lazább feltételekre számít.
Szerző(k): Túrós-Bense LeventeA nem teljesítő hitelállomány és az árnyékbankrendszer növekedése továbbra is veszélyeket rejt számos gazdasági ágazatra nézve - írja a kínai központi bank (PBoC) 2013-as pénzügyi stabilitásról szóló jelentésében, melyben a szervezet további reformokat ígér.
Szerző(k): MTIA magyar gazdasági válság nem a világválság következménye, mivel a visszaesés Magyarországon már 2006-ban elkezdődött, a gazdaság 2002-2008 között nem fenntartható pályára állt, s hiába volt évi 4 százalékos a GDP-növekedés, ebből a gazdaság belső forrásból csak 1-2 százalékot produkált, a többi külső forrásból valósult meg - mondta Mellár Tamás egyetemi tanár a Magyar Franchise Szövetség közgyűlésén tartott előadásában hétfőn, Budapesten.
Szerző(k): MTI-EcoAlapesetben arra számít a Fitch Ratings, hogy a magyar kormány meghozza a szükséges döntéseket a GDP 3 százaléka alatti idei áht-hiány érdekében, de fennáll a veszélye, hogy Brüsszel fenntartja az edp-eljárást − mondta a Napi Gazdaságnak Matteo Napolitano, a hitelminősítő Magyarországért felelős szakembere. A növekedéshez nem jegybanki program, hanem reformok és kiszámítható üzleti környezet kellenének.
Szerző(k): Beke KárolyNem biztos, hogy az új olasz kormánykoalíció a növekedésgyorsító reformok beindításához szükséges ideig fennmarad - vélekedett szerdán a Fitch Ratings.
Szerző(k): MTI-EcoMinden felsőoktatási intézményben tisztázni kell, mire van igény − mondta a Napi Gazdaságnak Klinghammer István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára. Véleménye szerint az elbocsátás helyett szerencsésebb a fluktuáció szó használata. Valószínűleg a következő években is folytatódik a felvételizők számának csökkenése.
Szerző(k): Tóth KataJó irányba indultak el az euróövezet dél-európai államai, de az övezet valamennyi tagjának erősítenie kell a versenyképességét, mert nem lehet hitelből finanszírozni a jólétet - mondta Angela Merkel német kancellár egy pénteki interjúban.
Szerző(k): MTI