Öt éven belül lecserélik valamennyi orosz interkontinentális ballisztikus rakétát újakra - Putyin elnök sürgeti a folyamatot.
Szerző(k): Barabás T. JánosAz egyre távolabbi jövőbe tolódik a világ legnagyobb pusztító erejű nukleáris rakétája, az orosz Szarmata gyártása, amely állítólag minden amerikai védelmen át tud majd vágni.
Szerző(k): Barabás T. JánosA korábban becsültnél tízszerte nagyobb összeget érintenek az orosz űrkutatás fellegvárában tavaly elkövetett „pénzügyi szabálytalanságok”.
Szerző(k): Barabás T. JánosAz Országgyűlés ma tárgyalhatja a kormánypártok azon kedden elfogadni tervezett javaslatát, amely segítséget nyújthat a brókerbotrányban érintett társaságok vezetőinek vagyonának zárolásában.
Szerző(k): MTIHét rakétával hajtott végre kísérletet Észak-Korea csütörtök éjjel, a gyakorlatot az ország vezetője, Kim Dzsong Un személyesen felügyelte - jelentette a dél-koreai hírügynökség a szöuli védelmi minisztériumra hivatkozva.
Szerző(k): InforádióOrosz rakétamotorokat vásárol egy amerikai űrtechnikai magánvállalat annak ellenére, hogy egy ilyennel épített rakétája legutóbb felrobbant.
Szerző(k): EconomxReflektorfénybe helyezi az űrgazdaság működését az amerikai teherszállító rakéta felrobbanása. A katasztrófa hátterében gyakorlatilag az USA és Oroszország űripari összefonódása, egymásra utaltsága húzódik meg.
Szerző(k): EconomxAz Izrael és a Gázai övezetet irányító Hamász között létrejött 12 órás tűzszünet lejárta után, szombat este három aknagránátot lőttek ki Gázából izraeli területre az izraeli hadsereg közlése szerint.
Szerző(k): MTI