A jövő héten Észak-Koreába utazik az amerikai külügyminiszter.
Szerző(k): Domokos ErikaÚj típusú, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát mutatott be hétfőn az iráni védelmi miniszter – jelentette a Tasznim állami hírügynökség az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaEllenmondó üzenetek érkeznek a washingtoni kormány háza tájáról Észak-Koreával kapcsolatban. Egyik nap az a hír, hogy titkosszolgálati források szerint a rejtőzködő rezsim zavartalanul folytatja rakétaprogramját, a másik nap az, hogy tartja magát a Kim-Trump csúcson elfogadott leszereléshez.
Szerző(k): Komócsin SándorIsmét úgy tűnik, hogy ha az emberiség fenn akar maradni, akkor minden problémáját saját bolygóján és annak közvetlen környezetében kell megoldania. Pillanatnyilag illúziónak tűnik, hogy akárcsak a naprendszeren belül átköltözzön másik bolygóra, ha ezt végképp tönkretette. Ajánlott szelektíven gyűjteni a szemetet.
Szerző(k): Komócsin SándorHáborúshoz közeli helyzet alakult ki szombaton Izrael és a Gázai övezet határvidékén, az övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet éjjel óta több mint száz rakétát lőtt ki Izraelre, amire az izraeli hadsereg a 2014-es Erős szikla fedőnevű hadművelet óta a legerősebb légicsapásokkal felelt - jelentette a Tízes csatorna izraeli kereskedelmi tévé az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaHarciasan reagált az amerikai külügyminiszter legutóbbi megjegyzéseire az észak-koreai rezsim, ám téved, aki azt hiszi, hogy jól érti a szavak jelentését. Phenjan több virágot is nevelget egymással párhuzamosan egy virágágyásban azt figyelve, hogy növögethetnek egymás rovására.
Szerző(k): Komócsin SándorIzrael elismerte szerdán, hogy előző nap este hadserege légicsapást mért egy szíriai légi támaszpontra.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMegérkeztek Ukrajnába a régóta várt Javelin típusú amerikai páncéltörő rakétarendszerek az Egyesült Államokból - erősítette meg a sajtóban keringő híreket Petro Porosenko ukrán elnök a Facebook-oldalán.
Szerző(k): Szabó Dániel