A közügyek intézőinek cselekvési szabadságát alapvetően határozza meg anyagi függésük vagy függetlenségük - írta Lázár János a Csepreghy Nándorral együtt kiadott, Nincs több pezsgő - Churchill és a pénz című könyv előszavában.
Szerző(k): Domokos ErikaA nyugdíjkiegészítés azonnali, 4,3 százalékra való emelését, de személyenként minimum egyszeri 10 ezer forintos juttatást követel a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miután a KSH legfrissebb előrejelzése is alátámasztotta a szövetség nyugdíjas tagozatának márciusi aggályait: az infláció el fogja érni a 4 százalékot - írja közleményében az érdekvédelmi testület. Hasonló javaslattal állt elő a Nyugdíjas Parlament is.
Szerző(k): Szabó DánielNégyszáz hátrányos helyzetű településen dolgozó 10 500 pedagógus részesül bruttó ötszázezer forintos egyszeri juttatásban - jelentette be Kásler Miklós miniszter a Emberi Erőforrások Minisztériumának Facebook-oldalán közzétett videóban.
Szerző(k): Domokos ErikaTovább mélyül a Mastercard és a Transferwise viszonya: ahol mindkét cégnek engedélye van, ott lesznek Transfewise által kibocsátott kártyák - jelentették be.
Szerző(k): Herman BernadettA nők többsége, ha teheti, korkedvezménnyel megy nyugdíjba, ám ez a döntésük akár több tízezer forinttal csökkentheti a nyugdíjukat. Ezt a KSH nemrég publikált adatai is alátámasztják a Grantis Hungary Zrt. szakértője szerint.
Szerző(k): Szász PéterA koronavírus-járvány és az amiatt bevezetett kijárási korlátozások momentumot adtak az elektronikus fizetési megoldásoknak. A világ legnagyobb kártyakibocsátóinak, digitális fizetési vállalatainak részvényei népszerű befektetéssé váltak a tőzsdéken, de a nagy kérdés, hogy melyik cég papírjain lehet jobban keresni.
Szerző(k): Szabó DánielOrbán Viktor miniszterelnök szerzett ugyan némi pénzt a legutóbbi uniós csúcson a közös büdzséből, de nem annyit, amennyi pótolta volna a csökkenést az előző hétéves költségvetéshez képest. A sajtó azóta is a végső szaldót számolgatja.
Szerző(k): Komócsin SándorHosszú sorok álltak hétfőn a chilei fővárosban a nyugdíjalap-kezelő szerv irodái előtt, mivel egyelőre nem kaptak megfelelő tájékoztatást arról, miként szerezhetnek érvényt a legújabb jogszabálynak, amely szerint az állampolgárok kivehetik nyugdíj-megtakarításuk tíz százalékát.
Szerző(k): Domokos László