Összesen 1700 településen 2806 falusi kisbolt kap a Magyar falu programban egyszeri, egyösszegű működési támogatást. A nyertes vállalkozások csaknem hárommillió forint állami segítséghez jutnak, amit a falusi kisboltok rezsiköltségre, benzinköltségre és bérköltségre számolhatnak el.
Szerző(k): Horváth TiborTart még a vita az Európai Bizottság és a magyar kormány között, viszont a hazai fejlesztéspolitikai intézményrendszer részletes tervet dolgozott ki az uniós források felhasználására. A Területfejlesztési Miniszteri Kabinet közzétette a 2023-ra tervezett fejlesztéspolitika menetrendjét, amihez már aláírtak több mint 9000 támogatói szerződést, mintegy 1300 milliárd forint értékben.
Szerző(k): Varga CsengePályázat indult női vállalkozók támogatására. A jelentős összegű támogatás mellé egy éves mentorálást is nyerhet öt magyar vállalkozónő.
Szerző(k): Varga CsengeMagyarországon két és félszer több a férfiak által vezetett vállalkozás és 2007 óta a trend nem nagyon változott, hangzott el a Visa sajtóeseményén. A világ vezető digitális fizetési szolgáltatója most egy pályázatot hirdetett női vállalkozások számára, a nyerteseknek pénzt és mentorprogramot is biztosítanak.
Szerző(k): Koncsek RitaA Diákhitel Központ Zrt. pályázati eljárást indított stratégiai pénzintézeti partnereinek kiválasztására és általuk kedvezményes pénzforgalmi szolgáltatás biztosítására – tudatta az intézmény pénteken. A pályázati eljárást a társaság a honlapján tették közzé.
Szerző(k): Horváth TiborMárcius 15-én nyílik az újabb pályázati forduló: 750 magyar fiatal juthat ingyenes európai vonatbérlethez – jelentette be holnapján Ujhelyi István EP-képviselő.
Szerző(k): Hercsel AdélEgy gyermekelhízás elleni, országos edukációs programban azt vizsgálták, hogy az általános iskolás gyerekek mit tennének egy hétvégi bevásárlás alkalmával a kosarukba. Mutatjuk az igencsak meglepő eredményeket.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz Agrárminisztérium pályázatot nyitott a hentesüzletek számára, a mikrovállalkozások március 20-ig indulhatnak a tenderen, és akár 3,5 millió forintot is kaphatnak a megnövekedett költségeik finanszírozására.
Szerző(k): Economx