A globális gazdaság fellendülése, a cégek nyereségének növekedése, a részvény-visszavásárlások egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy folytatódhat az emelkedés a tőzsdéken - vélik a JP Morgan részvénystratégiái. Már nincs messze a 3000 pontos szint az S&P 500-ban.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA várt pozitív helyett negatív üzemi eredményt jelentett az első negyedévre a finn Nokia mobil távközlési hálózati berendezésgyártó és szolgáltató vállalat - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielElemzők által vártnál jóval nagyobb negyedéves nyereségről számolt be a Wells Fargo, az egyik legnagyobb amerikai lakossági bank elsősorban szigorú takarékossági programjának hatására.
Szerző(k): Szepesi AnitaEmelkedő bevételek mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a JP Morgan Chase az idei első negyedévben az emelkedő hitelkereslet és a növekvő kamatok hatására.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Opus Global Nyrt. 2018-ban 54,1 milliárd forintos működési bevétel mellett 24,8 milliárd forint adózott eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden este közzétett IFRS szerinti konszolidált éves jelentés szerint. A működési bevétel 17 százalékkal, a profit 320 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz arabica kávé világpiaci ára 2006 óta nem látott mélységbe süllyedt köszönhetően a világ legnagyobb termelője, Brazília gazdasági küszködésének, valamint a spekulánsoknak. A dél-amerikai ország ugyanakkor egy történelmi lépéssel hamarosan jelentős drágulást idézhet elő a piacon. A nagy kávézóláncok és kávéforgalmazók most nagy profitot szakíthatnak, a fogyasztók viszont semmit nem éreznek majd a változásból.
Szerző(k): Szabó DánielAz Alza magyarországi nettó forgalma meghaladta a 12 milliárd forintot tavaly, ami 129 százalékos növekedés az előző évhez viszonyítva - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaStagnált a legnagyobb kínai bank, a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) profitja tavaly az utolsó negyedévben, a Kínai Építési Bank (CCB), az ország egyik szintén vezető bankjának adózott eredménye pedig csökkent éves összevetésben; ugyanakkor az éves nyereség mindkét banknál nőtt.
Szerző(k): Szász Péter