A nagykereskedelmi vállalat vesztesége megduplázódott tavalyhoz képest, azonban ennek ellenére is igyekszik támogatni az ukrajnai dolgozóit, és nyitva tartani az oroszországi üzleteit is - írja az ESM Magazine.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaA magyar kormány kitartóan támadja az EU hatodik szankciós csomagját, főként annak az orosz olajembargóra vonatkozó passzusait. Az érvelés szerint évekig tartó fejlesztéseket igényelne, hogy a magyarországi olajfinomítókat átállítsák másfajta olajtípusokra. Szakértők sora állítja a Napi.hu-nak, hogy bár valóban lehetnek költségei egy ilyen átállásnak, de ez 6-18 hónapos időkeretben könnyen megvalósítható. Az igazi válasz szerintük az, hogy az orosz olajon hatalmas profitot realizál a Mol-csoport.
Szerző(k): Szabó Dániel, Szabó M. IstvánHamis érvekre hivatkozva vétózná meg a kormány az uniós orosz energiaembargót, csak hogy a Mol nyereségét ne veszélyeztesse semmi, amit az olcsó orosz olajon zsebel be - véli a Greenpeace Magyarország. A Mol-csoport ma megjelent első negyedéves pénzügyi jelentéséből kiderül, hogy 38 százalékkal növekedett a profitja (271 milliárd forintra) 2021 első három hónapjához képest. A magyar kormány gazdasági szempontokra hivatkozva akar vétózni, pedig Brüsszel 2024-ig haladékot is adna Magyarországnak az átállásra. A Greenpeace szerint morálisan vállalhatatlan a lépés, és klímavédelmi szempontból is a takarékosság lenne az egyetlen út előre.
Szerző(k): Domokos ErikaA Raiffeisen Bank International megduplázta negyedéves profitját.
Szerző(k): Szabó DánielVeszteségessé vált az első negyedévben az Erste Bank. Az oka ennek a bankadó és a Sberbank csődje volt, utóbbi azonban nagyon sok új ügyfelet is hozott a hitelintézetnek.
Szerző(k): Herman BernadettA kínai vakcinát a magyar állam megbízásából beszerző vállalat több milliárd forint nyereséget zsebelt be az elmúlt évben. Azonban az nem világos, hogy mindez pontosan kiket is gazdagít.
Szerző(k): Komócsin SándorAz amerikai Procter & Gamble (P&G) adózott eredménye az első negyedévben 4 százalékkal, 3,4 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 3,2 milliárd dollárról. Szakértők kisebb profitra, 3,3 milliárd dollárra számítottak.
Szerző(k): Szász PéterA svéd távközlési berendezésgyártó Ericsson AB adózott nyeresége 7,3 százalékkal, 2,94 milliárd svéd koronára (107,3 milliárd forintra) csökkent az előző negyedévhez képest, miközben a szakértők a nyereség növekedését várták.
Szerző(k): Szepesi Anita