A bolgár privatizációs ügynökség június 10-ig meghosszabbította a BTK távközlési vállalat privatizációs pályázatának beadási határidejét. A tenderdokumentációt a Matáv is megvásárolta - erősítette meg az MTI-nek Straub Elek vezérigazgató. A Matáv ma a cégcsoport tőkeszerkezetének átalakítását is bejelentette.
Szerző(k): Sebő GáborÚjabb pályázatot írt ki a korábbi sikertelensége után a Bábolna Rt. a Bábolna TETRA Baromfitenyésztő és Forgalmazó Kft.-re. A Bábolna Rt. a kft.-ben lévő 100 százalékos üzletrészén a munkavállalói tulajdonszerzés lehetőségének biztosítása mellett kíván túladni. A pályázattal kapcsolatos információ az Erste Bank Befektetési Rt. Corporate Finance Csoportjánál kapható.
Szerző(k): Tóth László LeventeA Cesky Telecom AS 78,1 százalékos tulajdonhányadra kiírt privatizációs versenypályázatra összesen kilenc előzetes befektetői ajánlat érkezett. A pályázók között szakmai és pénzügyi befektetők egyaránt találhatók. A távközlési cégben 51 százalékos tulajdonhánnyal rendelkező cseh állam nevében eljáró privatizációs alap (NPF) előírása szerint a pénzügyi befektetők - például vagyonkezelő alapok - önállóan nem, csak valamely távközlési céggel alkotott konzorcium tagjaként indulhattak a tenderen.
Szerző(k): Sebő GáborAz ukrán állami vagyonalap 2001-ben az előirányzott 5,9 milliárd helyett mindössze 2,124 milliárd hrivnya (400 millió dollár) privatizációs bevételre tett szert. Az elmaradást főként az energiaszektor privatizációjának Leonyid Kucsma elnök által elrendelt befagyasztása és a távközlési privatizáció elhalasztása okozta.
Szerző(k): NAPIA cseh nemzeti vagyonalap (FNM) 2001-ben a privatizációk révén összesen 164 milliárd cseh korona bevételre tett szert – közölte Jirí Rusnok cseh pénzügyminiszter. A vagyonalap tavaly 14 jelentős állami részesedésű, stratégiai fontosságú vállalat magánosítását zárta le. – A 2001-es évet a nagyprivatizáció esztendejeként könyvelhetjük el – vélekedett Rusnok.
Szerző(k): NAPIA Pénzügyminisztérium számításai szerint a helyi önkormányzatok idén 19 milliárd forintos hiánnyal zárják az évet, szemben az eredetileg tervezett 7 milliárddal. E szerint az első három negyedévben még szufficites helyhatóságok – tavalyi gazdálkodásukhoz hasonlóan – idén is nagy veszteséget halmoznak föl az utolsó negyedévben. (Részletek a NAPI Gazdaságban)
Szerző(k): Molnár CsabaMilos Zeman cseh miniszterelnök a jövő év közepén esedékes általános választások utánra kívánja elhalasztani az ország domináns telefonszolgáltatója, a Cesky Telecom privatizációját - jelentette a CTK. Ellene vagyok az eladás felgyorsításának, mert szerintem jó esély van arra, hogy az ár emelkedik, így a következő kormány sikeresebben hajthatja végre a tranzakciót, mint a jelenlegi - mondta.
Szerző(k): Bana PéterJanuár közepén indul a BTC részleges privatizációja és Bulgária harmadik GSM koncessziójának értékesítése - jelentette be e bolgár kormány. Arról még nem született döntés, hogy a bolgár telekommunikációs vállalat részvényeinek mekkora hányadát ajánlja fel értékesítésre a bolgár állam.
Szerző(k): Kolozsi Pál