Az amerikai védelmi minisztérium kibernetikai egységeket állít fel, hogy támadó jellegű műveletekkel hárítsa el az Egyesült Államok ellen irányuló elektronikus támadásokat - jelentette ki keddi szenátusi meghallgatásán Keith Alexander tábornok, a Pentagon kiberparancsnokságának vezetője.
Szerző(k): MTIAz iráni nukleáris objektumok megsemmisítéséhez összehasonlíthatatlanul nagyobb katonai kapacitás szükséges, mint az iraki és a szíriai reaktorokat 1981-ben, illetve 2007-ben leromboló izraeli \"sebészeti\" csapásokhoz, és nem biztos, hogy Izrael rendelkezik ilyennel - írta hétfői számában a The New York Times amerikai védelmi tisztségviselőkre és a Pentagonhoz közel álló szakértőkre hivatkozva.
Szerző(k): MTIA Pentagon mintegy 7000, Európában állandó jelleggel állomásozó amerikai katonát von vissza, s rotálódó egységeket küld helyettük - jelentette be Leon Panetta amerikai védelmi miniszter.
Szerző(k): Inforádió\"Végítélet-mechanizmusnak\" és a nemzetbiztonságot fenyegető veszélynek nevezte szerdán Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter azt a lehetőséget, hogy automatikusan és jelentős mértékben csökkentik a védelmi kiadásokat, ha a kongresszus deficitcsökkentő bizottsága nem talál egyéb megoldást a kiadások lefaragására.
Szerző(k): MTI-EcoA Pentagon elleni szeptember 11-i terrorista támadás olyan súlyos károkat okozott az épületben, hogy annak helyreállítása költsége a legújabb becslések szerint eléri az 520 millió dollárt. A brit AMEC Plc ennek alapján már meg is kapott egy 25 millió dolláros előleget, hogy az általa éppen most korszerűsített szárny újjáépítését megkezdje. A Pentagon a világ legnagyobb kormányhivatali épülete, 1943-ban adták át, miután 16 hónap alatt építették fel.
Szerző(k): Barabás T. János