December 7-én, szerdán lesz végszavazás a parlamentben a Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár nevével fémjelzett egészségügyi reformjavaslatról. A MOK nem ért egyet a tervezettel, és most a rezidensek véleményét is megkérdezték. Az orvostanhallgatók azt mondják, ha az egészségügyi javaslatcsomagot elfogadják, akkor szükség van az orvostársadalom egységes fellépésére.
Szerző(k): Koncsek RitaVáltoznak a szociális gondoskodásban részt vevőke vonatkozó rendelkezések. Az ellenzék által Lex Megdöglesz néven emlegetett törvénytervezet az állam mellett a betegek, hozzátartozók ellátását sokkal inkább átterhelné a családokra csökkentve a szociális háló felelősségét.
Szerző(k): Szabó DánielAz M3-as autópályán és Budapesten a Kossuth tér felé közlekedők megértését és türelmét kérik, mert hétfőn fenyőfa szállítása miatt esetlegesen várakozásra és korlátozásra kell számítani. Érkezik ugyanis az ország karácsonyfája a Parlament elé, amely egy apci, 18 méter magas ezüstfenyő.
Szerző(k): Domokos ErikaBár szakmai szervezetek nem értettek egyet a Takács Péter egészségügyi államtitkár által összerakott egészségügyi javaslatcsomaggal, éjjel Semjén Zsolt mégis benyújtotta a parlamentnek a törvénytervezetet. Természetesen bizottsági tárgyalás nélkül, mivel sarkalatosnak nyilvánították, amihez a képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
Szerző(k): Koncsek RitaOrszágszerte 366 postahivatal zárt be hétfőtől, a parlament postahivatala zavartalanul működik tovább. A Magyar Posta az RTL Híradónak azzal indokolta a képviselők külön postahivatalának megmaradását, hogy a „terheltsége jóval meghaladja a hasonló típusú postákét”, sőt az ott működő egyetlen munkahely „a teljes nyitvatartási időben maximálisan le van terhelve”. Amikor a stáb ott járt a hivatal kongott az ürességtől.
Szerző(k): Szász PéterA Paksi Atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének meghosszabbításáról, az ötödik nemzeti környezetvédelmi programról és az apasági szabadság bevezetéséről is tárgyalnak csütörtökön reggel 9 órától az Országgyűlésben. Napirenden van a Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség ügye is.
Szerző(k): Szabó DánielA brit kormány északír-ügyi minisztere konkrét időpontot nem mondott, de a szabályok alapján 2022-ben már nem tudják megtartani a belfasti törvényhozási választásokat - írta meg londoni forrásokra hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Technológiai és Ipari Minisztérium országgyűlésnek benyújtott javaslatai szerint megduplázzák az apanapok számát, valamint a kisgyermekes szülők a gyerek nyolcéves koráig kérhetik a munkavégzési hely és munkarend módosítását is. Ha elfogadják a törvényt, akkor a változások 2023. január 1-én lépnek életbe.
Szerző(k): Koncsek Rita