A magyar hatóságoknak nincs joghatóságuk a külföldi képzésekre, a külföldi hatóságok pedig nem figyelnek oda ezekre - írta az Emmi oktatásért felelős államtitkársága.
Szerző(k): Domokos ErikaMintegy 30 ezren töltötték ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a veronai buszbalesettel kapcsolatos internetes kérdőívét, a válaszadók 65 százaléka úgy gondolta, hogy a több országot érintő iskolai kiránduláson részt vevő autóbuszoknak éjjel 11 óra és hajnali 4 óra között pihenőt kell tartaniuk - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkára szombaton Budapesten.
Szerző(k): Papp ZsoltA válságmenedzselés volt a Klebelsberg Központ távozó elnökének a feladata, a munkát pedig sikerrel el is végezte Pölöskei Gáborné - mondta az InfoRádiónak Palkovics László, oktatásért felelős államtitkár.
Szerző(k): InforádióAz országban két jelentős kutatás-fejlesztési célú infrastruktúrafejlesztés kezdődött el: Szegeden, az ELI Science Parkban lézerkutató-központ épül, Zalaegerszegen pedig a világon egyedülálló járműipari tesztpálya valósul meg - mondta Palkovics László oktatási államtitkár, kormánybiztos Zalaegerszegen.
Szerző(k): MTIHuszonhatot mindenképpen kivált a kormány a fennálló mintegy ötven ppp-konstrukcióból - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az M1-en.
Szerző(k): MTITizenkét ppp-konstrukció kiváltásáról írt alá szerződést hétfőn Budapesten újságírók előtt Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az érintett felsőoktatási intézmények kancellárjaival.
Szerző(k): MTIJanuárban kerülhet ismét a kormány elé a felsőoktatásban dolgozók garantált illetményének növeléséről szóló javaslat, amelynek értelmében akár 45-50 százalékkal emelkedhetnek a bérek - közölte Palkovics László oktatási államtitkár szerdán, budapesti sajtóbeszélgetésen.
Szerző(k): InforádióDecembertől kormánybiztossá is kinevezték Palkovics László oktatási államtitkárt.
Szerző(k): Economx