Kasza Tibor és testvére cégei tavaly több mint 120 millió forint osztalékot fizettek, az összeg azonban még elmarad Sebestyén Balázs cégének teljesítményétől, amely 137 milliós osztalékkal gazdagította tulajdonosát - derül ki a leadott társasági beszmolókból.
Szerző(k): Domokos ErikaIdősebb Orbán Győző, Tiborc István és Mészáros Lőrinc vállalatai szép nyereséget termeltek az elmúlt évben - derül ki a frissen nyilvánosságra került cégadatokból. A cégtulajdonosok esetenként sok milliárd forintos osztalékot vehettek ki vállalkozásaikból.
Szerző(k): Komócsin SándorA tervezett 35,3 milliárd forinttal szemben a magyar állam - a napokban elkészült céges beszámolók tanúsága szerint - akár 78 milliárd osztalékjövedelemre is szert tehetne, ugyanis ennyire rúgott érdekeltségeinek tavalyi nyeresége - számolt be a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóA Mészáros Lőrinc három gyereke által alapított Fejér-B.Á.L. Zrt. tavaly megduplázta a nettó árbevételét, a nyereségét pedig meghétszerezte az előző évihez képest. A cég közgyűlése 5,6 milliárd forint osztalék kifizetését hagyta jóvá.
Szerző(k): Domokos ErikaBővült tavaly a Keler-csoport: a Keler Központi Értéktár (Keler) Zrt. 2,9 százalékkal, 5,836 milliárd forintra, a Keler KSZF Zrt. pedig 13 százalékkal 1,5 milliárd forintra növelte bevételeit - közölte a cégcsoport az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaZártkörű kötvénykibocsátásról döntött az Alteo igazgatósága, melyet részben a 2019 júliusában lejáró kötvényprogramjának refinanszírozására, részben a további növekedési tervek támogatására, illetve általános vállalatfinanszírozási célokra kíván felhasználni.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Gránit Bank 2018-ban 1,24 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, amely 23 százalékkal nagyobb az előző évinél, meghaladva a tervezettet. Az 1 milliárd forintos adózott nyereségből a május 27-én megtartott közgyűlés döntése szerint nem fizetnek osztalékot, az teljes egészében az eredménytartalékba kerül, tovább erősítve a bank tőkehelyzetét - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterA Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága 2 milliárd 645 millió 500 ezer forint, azaz részvényenként 1300 forint osztalék kifizetését javasolja a 2018. április 1-jétől 2019. március 31-ig tartó üzleti évre a társaság június 26-ra összehívott évi rendes közgyűlésén.
Szerző(k): Szabó Dániel