orvos

10.
11.
14:22
Megmondták, milyen influenzajárvány várható

Megmondták, milyen influenzajárvány várható

Szakemberek szerint idén az influenzajárvány kiterjedt lesz és sokkal korábban jelentkezik majd mint 2021-ben, ezt mutatják az ausztrál adatok. Az első vényköteles és térítéses vakcina már elérhető a patikákban. Eddig minden évben 1,3 millió adag ingyenes védőoltás volt elérhető a háziorvosoknál, de általában jóval kevesebbre tartottak igényt a páciensek.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
11.
11:10
Új feladatot adnának a háziorvosoknak

Új feladatot adnának a háziorvosoknak

Tavaly több mint 40 százalékkal nőtt a gyermekpszichiátriákon kezeltek száma 2019-hez képest. A depresszió népbetegségnek számít Magyarországon, 700 ezer ember szenved évente a betegségtől. A Magyar Pszichiátriai Társaság egy javaslatcsomagot állított össze az Országos Kórházi Főigazgatóságnak, ebben pedig szerintük a háziorvosok is elláthatnák az egyszerűbb eseteket.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
10.
09:33
Ezért fog megbukni: Kunetz Zsombor kiakadt az egészségügyi refomjavaslaton

Ezért fog megbukni: Kunetz Zsombor kiakadt az egészségügyi refomjavaslaton

A kormány úgy akar egészségügyi reformot végrehajtani, hogy az pénzbe ne kerüljön - véli Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi elemző. A szakember szerint szükség van egyes kórházak bezárására, és a szakdolgozók esetében pedig egy óriási béremelésre, hogy ne hagyják el még többen az egészségügyet.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
06.
16:00
Jól jelzik a hazai rezsi- és az egészségügyi válságot a regisztrált domainnevek

Jól jelzik a hazai rezsi- és az egészségügyi válságot a regisztrált domainnevek

A jelenlegi gazdasági helyzet kihat a domain piacra, mind az új nevek regisztrációjának száma, mind pedig a témája alapján - írja a Rackhost blog.

Szerző(k): Szász Péter
10.
05.
12:45
Ebből nagy baj lesz: a magyarok fele nem jár szűrővizsgálatokra

Ebből nagy baj lesz: a magyarok fele nem jár szűrővizsgálatokra

A megkérdezettek tizede soha nem volt rákszűrésen vagy mammográfiás vizsgálaton, a legtöbben a szemészetre járnak, de idén sokan voltak ultrahangos vizsgálaton is - írja az Allianz Hungária kutatása.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
05.
11:31
Megvette a SE a jövő évre az áramot

Megvette a SE a jövő évre az áramot

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szállíthat a jövő évben villanyáramot a Semmelweis Egyetemnek, kilowattóránként nettó 68 forint 60 fillérért.

Szerző(k): Németh Géza
10.
05.
10:40
Több mint 500-zal nőtt a kórházban ápolt covidosok száma

Több mint 500-zal nőtt a kórházban ápolt covidosok száma

A friss heti adatok szerint az elmúlt héten majdnem 14 ezer új fertőzöttet regisztráltak, a kórházi ápolásra több mint 1700 beteg szorul, lélegeztetőgépen 32-en vannak, kétszer annyian, mint egy héttel korábban.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
03.
17:00
Újabb lista, ahol sereghajtók vagyunk

Újabb lista, ahol sereghajtók vagyunk

Az Ipsos 34 országban végzett kutatása szerint a Magyarországon a megkérdezettek 70 százaléka úgy véli, hogy nem a legjobb ellátást kapná az állami egészségügyi ellátásban, ha valami baja lenne.

Szerző(k): Koncsek Rita
10.
03.
15:22
Nem ért egyet a Magyar Orvosi Kamara az egészségügy újabb átalakításával

Nem ért egyet a Magyar Orvosi Kamara az egészségügy újabb átalakításával

Az orvosi kamara a sajtóban megjelent cikkekből értesült arról, hogy a Belügyminisztérium az egészségügy átalakításával kapcsolatban egy újabb tervezetet tesz le a kormány asztalára. Egyrészt a MOK kifogásolja, hogy a tervezetet ismét nem egyeztették velük, valamint a javaslat egyes részei homlokegyenest szembe mennek a miniszterelnök és a kamara közötti megállapodásnak.

Szerző(k): Koncsek Rita