Semleges színekben ugyan, de részt vehetnek a 2024-es párizsi olimpián az orosz, illetve fehérorosz sportolók – közölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
Szerző(k): Zádori BenceA veterán orosz demokrata politikus, Grigorij Javlinszkij talán utolsó politikai kihívását intézi az elnökhöz, hogy kampányoljon a békekötés mellett. Putyin pacifizmusa viszont még nem igazán tapintható.
Szerző(k): Horváth TiborImmár az ukrán hadsereg főparancsnoka mellett Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere is azon az állásponton van, hogy patthelyzet alakult ki, hiába tagadja ezt Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. A szakértő szerint erre már korábban is lehetett számítani, miután az ukrán hadseregből több kulcsfontosságú összetevő is hiányzik. Ehhez képest a sikeres ellentámadáshoz „legalább három az egyhez arányú erőfölényre lett volna szükségük”.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA Wikipédia kedden közzétett, 2023-ban legnézettebb 25 oldala tükrözi a világ érdeklődését a mesterséges intelligencia területén megvalósuló innováció és az idén elhunyt emberek iránt. A legkeresettebb témákból látszódik az indiai felhasználók növekvő ereje a honlapon.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraHárom ország vállalatai kifejezetten kiugró bevételt produkáltak 2022-ben. A világ legnagyobb fegyvergyártó vállalatainak bevétele azonban csökkent a tavalyi évben.
Szerző(k): Vermes ÁdámNovemberben újra fellendülhetett a régi orosz márka. Az Autostat elemző ügynökség kedden közzétett adatai szerint az ország 10 legkelendőbb autómárkájába került be a Moszkvics.
Szerző(k): Zádori BenceAz első tíz Lynx jármű gyártása már zajlik Ukrajnával koprodukcióban Németországban, illetve Magyarországon – jelezte Armin Papperger, a Rheinmetall fegyvergyártó vezérigazgatója.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA szankciócsalások, a tátongó kiskapuk és a széles körű kijátszások miatt az olajbevételek még mindig megtöltik Moszkva hadipénztárát. Így a Kreml háborús éhsége nem csökken.
Szerző(k): Horváth Tibor