orbán-kormány

11.
09.
10:14
Ezt szeretné most elérni Orbán

Ezt szeretné most elérni Orbán

Magyarország a saját lábára állt, rendbe tette pénzügyeit, gazdaságát, nem szorul más pénzére - mondta Orbán Viktor kormányfő csütörtökön a Magyar Diaszpóra Tanács VII. plenáris ülésén, Budapesten. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy az egymilliomodik magyar "visszahonosított" állampolgár éppen december 5-én - a kettős állampolgárságról tartott 2004-es népszavazás évfordulóján - tehet majd esküt.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
11.
08.
12:39
Meghökkentő adatok: 19 ezer bevándorló kapott letelepedési engedélyt?

Meghökkentő adatok: 19 ezer bevándorló kapott letelepedési engedélyt?

Az Orbán-kormány több mint 19 ezer bevándorlónak adott pénzért magyar letelepedési engedélyt. A magyar kormány családegyesítés címén még olyanokra is kiterjesztette a programot (nagykorú gyermek, nagyszülők), akikre a nemzetközi szokásjog szerint az nem vonatkozna - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

Szerző(k): Domokos Erika
11.
05.
11:19
Átvehetik Orbán vitatott módszerét a lengyelek

Átvehetik Orbán vitatott módszerét a lengyelek

A lengyel kormánypárt egyik képviselője azt ajánlja a varsói vezetésnek, hogy egy az egyben másolja le és vezesse be az országban az Orbán-kormány elhíresült letelepedési államkötvényét. Az ügyről politikai döntést kell hozni.

Szerző(k): Barabás Júlia
10.
31.
07:16
Családi háza van? Nagyon fontos lépésre készül a kormány

Családi háza van? Nagyon fontos lépésre készül a kormány

Az Országgyűlés Áder János köztársasági elnök politikai vétója után ma újra szavaz a családi házak kötelező kéményellenőrzésének eltörléséről.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
10.
29.
10:55
Őt küldhetik Moszkvába Orbánék

Őt küldhetik Moszkvába Orbánék

Az Index információi szerint megvan, ki lesz a moszkvai nagykövet, ahogy az is, hogy kit küldenek Magyarország állandó NATO-képviselőjének.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
10.
27.
13:16
Orbán egyből címlapra került

Orbán egyből címlapra került

Néhány órával a magyar miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjúja után újra címlapra került Orbán Viktor legújabb sorosozása, a cikkből az is kiderül, hogy a vezetése alatt álló kormánypárt népszerűségének növekedése nem ismer határokat.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
27.
09:59
Orbán: kiderült Sorosék titka

Orbán: kiderült Sorosék titka

A "Soros-hálózatnak" kiterjedt befolyási övezete van az Európai Parlamentben (EP) és az Európai Unió más intézményeiben, célja egy kevert népességű Európa létrehozása és a migránskérdésben vele szembenálló magyar kormány elítéltetése - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, hivatkozva a "Soros-birodalomról" kiszivárgott dokumentumokra.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
10.
26.
12:03
Rémes a magyar országimázs Németországban

Rémes a magyar országimázs Németországban

Magyarország: Orbán Viktor és a nepotizmus – ezzel a címmel közöl a magyar közállapotokról szóló videót a Deutsche Welle (DW) német és angol nyelvű kiadása a Mészáros Lőrinc nagyvállalkozót bemutató cikke mellé. Az uram-bátyám világaként mutatják be a mai Magyarországot.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
26.
10:25
Orbán: Magyarország nem sikersziget

Orbán: Magyarország nem sikersziget

Magyarország nem sikersziget, hanem Közép-Európa része, amelynek országai együtt emelkednek fel - mondta Orbán Viktor kormányfő a gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone 85 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházásának átadásán csütörtökön, a Tatabányai Ipari Parkban.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan