Magyarország miniszterelnöke új kormányának élén igyekszik majd kihasználni az euroszkeptikus és bevándorlásellenes európai vezetőkkel ápolt kapcsolatait, és ez nem minden, amire a következő években számíthatunk – véli egy a kelet-közép-európai ügyekkel foglalkozó szakértő.
Szerző(k): Komócsin SándorA most harmadik ciklusát kezdő Orbán-kormány első négy évében óriási volt a feszültség a bankszektor és a kabinet között a rendkívüli terhek miatt éppen akkor, amikor a nyereséges működés fenntartása önmagában is nehéz volt. Majd 2014 közepére a kormány is ráébredt, hogy a devizahiteles kérdés rendezése kapcsán észszerű tehermegosztás szükséges - igaz, a bankszektor vállalta magára a legnagyobb, 3 milliárd eurós terhet - mondta Patai Mihály UniCredit-vezér, a Magyar Bankszövetség elnöke a Világgazdaságnak adott interjúban.
Szerző(k): Domokos LászlóHa már szóba került az életkor, én mindig arra gondoltam, hogy a férfiak valóban korábban halnak meg, ők élnek a nőkkel. A nők pedig a férfiakkal élnek, és lehet, hogy ez a magyarázat - idézi az Emberi Erőforrás Minisztérium élére kerülő Kásler Miklós szavait a 168 óra.
Szerző(k): Szepesi AnitaA rendszerváltozás óta Benkő Tibor vezérezredes az első, akinek civil kitérő nélkül vezet az útja a hadseregből a politikába. Nagy munkabírású katona, és nem foglalkozik olyan úri huncutsággal, mint a vadászat. A leendő honvédelmi miniszterről közölt portrét a Zoom.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaOrbán Viktor miniszterelnök Áder János köztársasági elnök felkérésének megfelelően az elmúlt napokban konzultációt folytatott a kormányalakításról. A konzultációs folyamat lezárult, eredményéről a miniszterelnök tájékoztatást adott a Fidesz és a KDNP elnökségének. Magyarország új kormánya az Országgyűlés alakuló ülését követő hetekben áll fel - olvasható Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének MTI-hez eljuttatott közleményében.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA közeljövőben jelentősen emelhetik a képviselők és az állami vezetők illetményét – írja a Blikk.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA negyedik Orbán-kormány minisztereinek névsorát közli a kormányközeli Figyelő.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) készülő magyarországi különjelentése egy koncepciós eljárás alapdokumentuma - közölte Szijjártó Péter Brüsszelben az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos Erika