Újabb pályák, akadémiák, csarnokok fognak épülni a Kárpát-medencében a határon túli területeken is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az erdélyi Nyárádszeredában, a település magyar kormánytámogatással megvalósult műfüves labdarúgó-pályájának ünnepélyes átadásán az MTI szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaHosszú évek óta a március végi európai uniós csúcstalálkozó lesz az első, amelynek egyáltalán nem szerepel a napirendjén a migráció kérdése, legalábbis a kedden közzétett tervezet szerint.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanOrbán Viktor az Európai Unió vezetésével folytatott pávatáncában mintha túl messze ment volna a Soros-Juncker plakáttal, ám vannak olyan megfigyelők, akik szerint hiába fenyegetik pártját, a Fideszt kizárással az Európai Néppártból, mint annyiszor, most is egy lépéssel ellenfelei előtt jár.
Szerző(k): Komócsin SándorOrbán Viktor átlépett egy határt címmel közölt interjút a Die Welt című konzervatív német lap kedden Joseph Daullal, az Európai Néppárt (EPP) elnökével (képünkön) a migrációval foglalkozó magyar kormányzati kampánnyal összefüggésben.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMegszüntették a nyomozást a Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök Magyarországra érkezése miatt indult ügyben - erősítette meg a rendőrség szerda este az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos ErikaAz európai uniós szabályozás kizárja annak a lehetőségét, hogy az állam bármilyen támogatást nyújthasson a bérfejlesztéshez a Magyar Posta Zrt. számára, tekintettel arra, hogy a vállalat teljes mértékben szabadpiaci szereplőnek minősül — áll a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott levélben, amelyet Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter küldött válaszként a szakszervezeti vezetőknek.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTovábbi építkezésekkel folytatódik az Orbán-kormány által hét éve létrehozott Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztése. A egyetemen megkezdte működését az Eötvös József Kutatóközpont, amely jelenleg hat, az év második felétől kilenc kutatóintézettel működik majd - nyilatkozta Koltay András rektor az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos ErikaVárhatóan az év első felében bezárja a kapuit a fóti Károlyi István Gyermekközpont, az ott gondozott gyermekeket négy településen helyezik el – értesült a Magyar Hírlap.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan