A francia balközép Le Monde szerint az Európai Néppártban (EPP) a többség "nehéz" tagnak gondolja Orbán Viktort, de egyelőre taktikus okok miatt szóba se jön a kizárása. Az európai jobboldal ugyanis a magyar miniszterelnöktől "reméli a populisták feltartóztatását, akinek pedig modellként szolgál" - idézi a lapot az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaOrbán Viktor kormányfő péntek reggeli rádióinterjújában bejelentette, hogy "szeptemberben indul egy diskurzus" a 2012-ben életbe lépett alaptörvény "átfésüléséről". Várakozása szerint ez a munka egy-másfél évet vehet majd igénybe - számolt be az Index.
Szerző(k): Domokos LászlóMegjelentek a Kormány honlapján a képviselők tavalyi szja-bevallásai. Orbán Viktornál még a miniszterek is több adót fizettek be.
Szerző(k): Szabó DánielHáromnapos csúcsot tart az Európai Néppárt június 6.-8. között Münchenben, de magyar felszólaló nélkül.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb párt kezdeményezi a Fidesz kizárását az Európai Néppártból. Ezúttal a holland Kereszténydemokrata Tömörülés.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaOrbán Viktor szerint a Magyarországra leselkedő legnagyobb veszély a migráció. Erről is beszélt a miniszterelnök a sajtófőnöke szerint a "hagyományosan zárt körben megrendezett kötetlen eszmecserén" Kötcsén.
Szerző(k): Domokos ErikaA bevándorlóellenes szólamokkal kampányoló Szlovén Demokrata Párt vezette a közvélemény-kutatásokat Szlovéniában a hét végi parlamenti választások előtt. A párt egyik rendezvényén Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is felszólalt. Bár ez hitelesíthette álláspontjukat, nem számíthattak akkora sikerre, mint a Fidesz.
Szerző(k): Komócsin SándorLehetséges, hogy már meg is kapta a meghívót a Fehér Házba Donald Trumphoz, az USA elnökéhez Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, ám sok víz folyhat le a Dunán, mire fogadják, ha a magyar fél nem igazítja külpolitikáját az amerikai igényekhez.
Szerző(k): Komócsin Sándor