Már decemberben dönthet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az 5 és 11 év közötti gyerekek oltásáról, vizsgálják a Pfizer vakcinájára vonatkozó gyártói kérelmet - tudta meg az RTL Híradó. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete úgy tudja, a felnőtt dózis harmadát kaphatják a kisgyerek Európában, csakúgy mint az USA-ban és Izraelben.
Szerző(k): Domokos ErikaAz osztrák szabadságpárt oltásellenes vezetőjét, Herbert Kicklt is elérte a koronavírus-fertőzés. Enyhe tünetei vannak, de le kellett mondania egy korlátozások ellen meghirdetett tüntetésen való részvételt, miközben egy fiatal párttársa épp csak megúszta a halált. Utóbbi már szívesen oltatná magát.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHétfőtől a kormányablakokban és a NAV-ügyfélszolgálatain is kötelező a védőmaszk viselése, noha a kormány eddig zárt térben nem rendelte azt el, csak a tömegközlekedési járműveken. A kormány szerint a magyar védekezés oltásalapú.
Szerző(k): Domokos ErikaAz oltatlanok a mai naptól csak akkor hagyhatják el az otthonaikat, ha nyomós indokuk van rá. Szerdán viszont újabb döntés érkezhet, ezúttal az oltottakra is vonatkozhat néhány új szabály.
Szerző(k): Tér DiánaAusztriában a be nem oltottak csak nyomós indokkal hagyhatják el otthonukat, például munkába járás vagy alapvető élelmiszerek beszerzése céljából - jelentette be Wolfgang Mueckstein egészségügyi miniszter vasárnap.
Szerző(k): Szász PéterA román oktatási minisztérium publikussá tette azt a listát, amelyben az ország összes iskoláját és óvodáját feltüntetik, mellettük pedig a beoltott munkaközösség arányát is. Ebből kiderült, hogy több mint 1100 oktatási intézményben egyetlen beoltott alkalmazott sincs - írja a Transindex.ro.
Szerző(k): Szász PéterEgy friss amerikai kutatás szerint azok, akik megkapják a koronavírus elleni oltás legalább első adagját, kevesebb szorongást, depressziót tapasztalnak magukon, míg az oltatlanok mentális állapota nem kielégítő - írja a Massive Science
Szerző(k): Szász PéterA szombaton közölt legfrissebb adatok szerint elérte a 80 százalékot a 12 évnél idősebb brit lakosságon belül azoknak az aránya, akiknek a koronavírus elleni oltás két adagját beadták. Több mint 20 százalék a harmadik, hatáserősítő vakcinadózist is megkapta. Az eddig beadott első, második és harmadik oltási adagok együttes száma meghaladta a 108 milliót Nagy-Britanniában.
Szerző(k): Szepesi Anita