Nem fogynak az augusztusi riói olimpia jegyei, a kormány azt tervezi, hogy felvásárolja a beugrók egy részét és kiosztja az iskolások között, hogy a világ tévénézői ne üres székeket lássanak a lelátókon. A gondok egyre szaporodnak.
Szerző(k): EconomxBrazília rohamosan csúszik a káosz felé, a politikai bizonytalanság miatt senki sem tudja, hogy a jelenlegi vagy egy másik kormány lesz-e hatalmon a riói olimpia idején. A rendezvény büdzséjét csökkentették, a szervezők kétségbeesetten keresik a spórolási lehetőségeket.
Szerző(k): Economx\"Társadalmi párbeszéd az olimpiáért 2016\" kommunikációs kampányra írt ki nyílt közbeszerzést a Budapest 2024 Nonprofit Zrt., a keretmegállapodás összege fél évre nettó 700 millió forint, de ha az ajánlatkérő három hónappal meghosszabbítja a kampányt, akkor a keret 200 millióval emelkedik.
Szerző(k): Németh GézaA budapesti olimpiai pályázathoz kapcsolódó tanácsadásra 5 milliárd 155 millió forintot fizetnek ki - idézi az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményt az Átlátszó.hu
Szerző(k): EconomxKözlekedési káosz fenyeget a riói játékok helyszínén, mivel elképzelhető, hogy nem készül el időben az Olimpiai Parkba tervezett metróvonal.
Szerző(k): InforádióA Szocsiban tartott téli olimpia sportrendezvényeinek költsége több mint hatszorosa volt a kormány által jelentett összegnek – árulta el egy orosz bankár.
Szerző(k): Barabás T. JánosNagy lehetőséget jelentene Budapestnek a 2024-es olimpia megrendezése, hogy hírnevét tovább öregbítse - mondta Tarlós István főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában.
Szerző(k): InforádióA BÉT is támogatja a budapesti olimpiarendezés ötletét.
Szerző(k): Economx