Olaszország úszik az adóhátralékokban, amelyeknek jelentős része behajthatatlannak tűnik, Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes ezt a problémát egy új programmal enyhítené. Az adóhatóság igazgatója szerint azonban azokkal szemben, akik évről évre rendesen fizetik az adókat, nem korrekt, ha az adóelkerülést kedvezményekkel legitimizálják.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennEgy lépéssel közelebb került Magyarország a trieszti tervek megvalósításához. Az illetékes kikötői hatóság jóváhagyta a magyar tulajdonban lévő terminál rakpartosítását. Hosszú még az út addig, mire a magyar vállalatok is használhatják a terminált exporttevékenységük során, mindenesetre egy olasz lap rámutatott, Kína is dörzsölheti a kezét, ha minden a tervek szerint alakul.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennOlaszországba megérkezett a jövő hétig tartó hőhullám, amely ellen az utcákon sétáló turisták esernyőkkel védekeznek, az építkezéseken dolgozók pedig hétfőn felfüggesztették a munkát.
Szerző(k): EconomxTűzvész miatt lezárták szerdáig Szícilia legnagyobb forgalmú, és Olaszország ötödik legnagyobb forgalmú repülőterét, a cataniai légikikötőt – közölte a repteret üzemeltető cég a Twitteren hétfőn. A forgalmat a sziget repülőtereire terelték át.
Szerző(k): Horváth TiborRekordmagasságra emelkedik Dél-Európában a következő napokban a hőmérséklet. Spanyolországban, Olaszországban és Görögországban már napok óta brutális hőség uralkodik.
Szerző(k): EconomxZavargások voltak Izraelben és Franciaországban is. A NATO-tagállamok vezetői Vilniusban tanácskoztak két napon keresztül. Ennek keretében Recep Tayyip Erdogan török elnök odaígérte az ankarai jóváhagyást Svédország NATO-csatlakozási jelentkezésére. Volodimir Zelenszkij ukrán államfő pedig azon rimánkodik, bárcsak ott tartana már, mint Stockholm. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): EconomxAz olaszországi légiforgalmi sztrájk miatt közel ezer járatot törölnek. A földi kiszolgáló személyzet az egyik legforgalmasabb nyári hétvégére szervezte a munkabeszüntetést.
Szerző(k): EconomxA Wizz Air közlése szerint járattörlésekre lehet számítani, mert sztrájkolnak a földi kiszolgálók Olaszországban.
Szerző(k): Economx