A piacok telítődése miatt alig növekedtek az okostelefon-értékesítések az első negyedévben, és új kínai márkák jelentek meg a legnagyobb öt piaci szereplő ranglistáján - derül ki az amerikai International Data Corporation (IDC) távközlési és informatikai piackutató vállalat negyedéves jelentéséből.
Szerző(k): MTIA Samsung Electronics Co. elemzők által vártnál nagyobb profitot ért el az idei első negyedévben elsősorban amiatt, hogy okostelefonjának új változatát idén korábban dobta piacra, és emiatt megugrottak az eladásai.
Szerző(k): MTI-EcoEgy hordható sport- és egészségügyi készülékeket gyártó francia vállalat megvásárlásával visszatérhet az emberek mindennapi életébe a Nokia. A márkát sokan szeretik, így a kütyük, amelyek ezentúl logóját viselik, kelendőbbek lehetnek a korábbinál.
Szerző(k): EconomxVasárnap egy éve mutatták be az Apple okosóráját, a befektetők annak ellenére kudarcnak tartják az Apple Watchot, hogy kétszer annyit adtak el belőle, mint az első iPhone-ból bemutatkozása után - írja a Wall Street Journal (WSJ).
Szerző(k): EconomxA várakozásoknál jobban nőtt a Samsung Electronics első negyedéves eredménye, elemzők szerint ebben komoly szerepet játszott a Galaxy S7 sikere.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxSaját fuvarmegosztó \"európai Uber\" szolgáltatást tervez indítani a BMW - jelentette be az autógyár mobilitási szolgáltatások fejlesztéséért felelős igazgatója, Peter Schwarzenbauer a Spiegel Online hírportálnak adott interjúban.
Szerző(k): Inforádió, MTIA technológia fejlődésével párhuzamosan egyre nehezebb megőrizni a titkokat, így mára az első számú veszélyforrássá az vált, hogy a bizalmas információkhoz valamilyen technológiai hiba vagy mulasztás miatt fér hozzá illetéktelen személy. A Magyar Ügyvédi Kamara ajánlása erre és több más fontos információbiztonsági kérdésre is felhívja a figyelmet.
Szerző(k): EconomxHosszú távú technológiafejlesztési együttműködésre lépett a kínai Huawei távközlési berendezés gyártó konszern készülék gyártó üzletága és a prémium kategóriás fényképezőgépek és optikák gyártásával foglalkozó Leica Camera AG.
Szerző(k): MTI-Eco