Leleményes trükköt alkalmaznak azok a rosszindulatú programok, amelyek a háttérben futnak, de hirdetéseket ágyaznak be mindenféle programba. A Google Play Áruházat is átverik és szépen csendben harapják ki az ampereket az akkumulátorokból, gyorsítva a lemerülést.
Szerző(k): Szabó DánielA Facebook saját operációs rendszer fejlesztésébe kezdett, mivel már nem bíznak a Google fejlesztette Androidban.
Szerző(k): Szabó DánielA kínai Huawei az idei meghurcoltatás után ellencsapásra, de legalábbis önmaga bebiztosítására készül.
Szerző(k): Szabó DánielIngyenesen letölthető az az új applikáció, amely segítségével bárki megállapíthatja, hogy valódi-e a nála lévő bankjegy - mondta Réthy Barbara, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője szombat reggel az M1 csatornán az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA Xiaomi kínai mobilgyártó profitja az elemzői várakozásoknál kisebb ütemben nőtt az idei harmadik negyedévben, az eredményt rontotta, hogy csökkent a mobiltelefonok eladásából származó bevétel - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaTörténetének a legnagyobb, 8 százalékos harmadik negyedévi forgalomnövekedését érte el az európai okostelefon-piac a Canalys piackutató cég felmérése alapján - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Telenornál máris elérhető a hivatalos magyar képviseletét a múlt héten bejelentő Xiaomi új okostelefonja.
Szerző(k): Csernátony CsabaVáltás várható a legnagyobb chipgyártók világranglistájának élén az IC Insights előrejelzése szerint: az Intel átveheti a vezetést a Samsungtól - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel