Veszélyes paradicsomvírus jelent meg Európában még tavaly Szicíliában és Németországban. Karanténba zárni viszont nehéz, nemcsak a gyümölcsökről terjedhet tovább, hanem akár emberi érintéssel is fertőzhet. Ha megjelent, már menthetetlen a termés. A hazai Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), ezért arra kéri a gazdákat, ha észlelik a ToBRFV vírust, akkor azonnal jelentsék.
Szerző(k): Szabó DánielAz elhanyagolt füves területek lekaszálásával és a fűnyírással azokon óvatosnak kell lenni: májusban sok védett növény nyílik ezeken, vagy ritka madarak fészkelhetnek a magas aljnövényzetben. Ha valaki gondatlan, könnyen természetkárosítást követhet el, ami bűncselekmény.
Szerző(k): Szabó DánielOlyan kerti is haszonnövények is felelősek a vadméhek pusztulásáért, amelyeket kifejezetten méhbarátnak tekintenek. A számukra nem megfelelő pollent termelő növények között található többek között a levendula, a mák, a napraforgó, a repce vagy a kukorica.
Szerző(k): Szabó DánielIdén emelkedhet a pálmaolaj ára, részben mert a vezető előállítónak számító Indonéziában a termelés növekedése lassul, a kereslet ugyanakkor nő.
Szerző(k): Domokos LászlóA vadon termő kávéfajták több mint 60 százalékát fenyegeti a kipusztulás az erdőirtás, a klímaváltozás és a rovarkártevők egyre súlyosbodó problémája miatt - figyelmeztetnek a kutatók.
Szerző(k): Domokos László"A konyha gyémántja" - ezen a néven emlegette Jean Anthelme Brillat-Savarin, XVIII. századi francia gourmet a fekete szarvasgombát, amely azóta a luxus étkezés elhagyhatatlan eleme lett. Magyarország egyelőre nagyhatalomnak számít az ínyencségből, de egy friss kutatás szerint ennek hamar vége lehet.
Szerző(k): Szabó DánielCitromokat vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szakemberek 10 különböző, hálós kiszerelésű déligyümölcsöt vontak komplex ellenőrzés alá. Egy citromnál megtévesztő jelölés miatt kellett intézkedni, míg egy másik gyümölcsnél hiányos címkét találtak a szakemberek.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNovember 15. és december 15. között hajtja végre az „Egyéni gazdaságok decemberi összeírása, 2018” elnevezésű mezőgazdasági adatgyűjtését a KSH, az összeírás eszmei időpontja 2018. december 1. - közölte a hivatal.
Szerző(k): Szepesi Anita