Az EU tagállamaiban tilos azoknak az élelmiszerekkel érintkező termékeknek a forgalmazása, amelyeket műanyag és bambusz alapanyagok együttes használatával állítanak elő - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amely azt is közölte: a hivatal a következő negyedévig biztosít türelmi időt a forgalmazóknak, hogy kivonják az ilyen termékeket a forgalomból, azt követően pedig fokozottan ellenőrzi és szankcionálja illegális árusításukat.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA naspolya nem tartozik a legismertebb gyümölcsök közé Magyarországon, pedig finom lekvár vagy zselé főzhető belőle, egy családot pedig egyetlen bokor is képes ellátni.
Szerző(k): Szász PéterÚjabb területen, Bács-Kiskun megyében is igazolta a madárinfluenza-vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Rossz hír ez a magyar baromfikereskedelemnek.
Szerző(k): Domokos ErikaJogsértő eljárással mintegy 75 millió forinttal károsította meg a Spar a kereskedelmi partnereit, amiért a hatóság 80 millió forintra büntette a kereskedelmi céget.
Szerző(k): Rácz Gergő2021. január 1-jétől, a családi gazdaságokat érintő törvénymódosítás alapján a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara (Agrárkamara) vezeti az őstermelők nyilvántartását. A Nébih azt kéri, hogy a továbbiakban az őstermelői jogviszonyt igazoló hatósági bizonyítványok kiállítását közvetlenül az Agrárkamaránál kérelmezzék!
Szerző(k): K. Kiss GergelyHatárérték feletti növényvédőszer-maradékot találtak a Tesco által forgalmazott Szultán (Sultana) mazsolában, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a vásárlókat, hogy a terméket ne fogyasszák el, a Tesco pedig blokk hiányában is visszatéríti az árát.
Szerző(k): Domokos ErikaMadárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságokban. Az állományok leölését már a gyanú alapján megkezdték a szakemberek.
Szerző(k): Rácz GergőGyártója szerint nem jelent egészségügyi kockázatot az üzletekből visszahívott darált mák elfogyasztása, a termékben ugyanis határérték alatti mennyiségben találhatók nem engedélyezett növényvédő szer maradványok - idézi az MTI a tájékoztatást.
Szerző(k): Szabó Dániel