Jelentős, két százalékhoz közeli mínuszban indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon szerdán azokra a felerősödött félelmekre, hogy a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt a gazdaság talpra állása nem lesz olyan gyors ütemű, ahogy azt eddig várták a szakértők - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielEmelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, ám ez az állapot nem tartott sokáig.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaIdén huszonöt éve, hogy megnyílt a Borsod megyei Encsen az az étterem, amelynek neve mára megkerülhetetlenné vált a vidéki gasztroturizmusban. Az Anyukám mondta olasz-magyar vendéglő sorra zsebeli be a rangos szakmai elismeréseket. Három éve a helyet működtető Dudás-fivérek megnyitották miskolci pizzériájukat, a Pizza, kávé, világbékét, de az idén két másik megyeszékhelyen, Debrecenben és Egerben is terjeszkednek. Az új nyitásokról és az pandémia szülte nehézségekről beszélgettünk Dudás Szilárd tulajdonossal. Helyszíni interjú.
Szerző(k): Kónya ÁdámVegyes indexekkel indulhat szerdán a kereskedés az európai értékpapírpiacokon - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielEnyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Szerző(k): Szabó DánielEnyhe emelkedéssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője, Varga Zoltán szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielMérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA Hervis megnyitotta a 30. sportruházati és sportszer üzletét a budapesti Pólus Centerben, és folytatja a terjeszkedést Magyarországon - közölte a cég. Tapasztalataik szerint a magyarok rákaptak a kerékpárokra, rollerekre és futófelszerelésekre a járvány idején.
Szerző(k): Domokos Erika