Emmanuel Macron francia elnök valószínűleg a következő napokban tesz bejelentést a járványügyi korlátozások enyhítésére vonatkozó tervekről - mondta Elisabeth Borne munkaügyi miniszter kedden a Reuters szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar gasztronómia egyik meghatározó szereplője, a Costes egységek tulajdonosa egy - még a terasznyitás előtt adott - interjúban komoly aggályokra világított rá a terasznyitás kapcsán. Szerinte sérül az esélyegyenlőség és inkorrekt munkaerőcsábítás is folyik az ágazatban.
Szerző(k): Molnár CsabaFalus Ferenc volt országos tisztifőorvos felelőtlenségnek tartja a kormánynak azt a döntését, hogy mindenféle kontroll nélkül engedte azt a „népünnepélyt”, ami a hétvégi terasznyitással kialakult.
Szerző(k): Domokos ErikaA terasznyitások hétvégéjén kialakult tömeges fesztiválhangulat hatására megerősíti korábbi követelését a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ): biztosítson a kormány ingyen koronavírus tesztelési lehetőséget minden magyarnak. Az intézkedést a szövetség az eddigieknél indokoltabbnak és sürgősebbnek tartja.
Szerző(k): Domokos ErikaJelképes összegű hirdetési lehetőséggel segíti a Profession.hu, hogy az állást kínálók és az azt keresők könnyebben egymásra találjanak az újranyitás időszakában a koronavírus által leginkább érintett szektorban - jelentette be a cég.
Szerző(k): Domokos ErikaKarácsony Gergely aggódik amiatt, hogy a teraszok megnyitásának idején mg magas a koronavírus miatti halálozás és még mindig több ezer új fertőzöttet jelentenek a hatóságok - írja a Facebookon.
Szerző(k): Szász PéterA kifejezetten a külföldi turistákra építő éttermek nem hamarkodják el a nyitást - derül ki az Index.hu körképéből.
Szerző(k): Domokos LászlóKét új ételterasszal várja szombattól vásárlóit a Westend, májusban pedig új funkciókkal és terekkel nyit a Tetőkert is.
Szerző(k): Rácz Gergő