Megszüntették a szakemberek az irányítástechnikai berendezés meghibásodását a paksi atomerőmű 1. blokkjánál, így pénteken kora délután már ismét száz százalékos teljesítményen üzemel.
Szerző(k): MTIBarack Obama május végén Japánban részt vesz a legfejlettebb ipari országok csúcstalálkozóján, s lehet, hogy látogatást tesz Hirosimában is, abban a városban, amelyre az amerikaiak a második világháború idején ledobták a történelem első atombombáját. Az amerikai elnök azonban semmiképpen nem kér bocsánatot.
Szerző(k): MTIElképesztő kockázatot vállal a brit és a francia kormány azzal, hogy továbbra is támogatja a szigetországban francia technológiával építendő új atomerőmű-beruházást. A költségek miatt a brit háztartások évtizedeken át kiugróan magas áramszámlákkal számolhatnak.
Szerző(k): Komócsin SándorA szakértők attól tartanak, hogy a világ országai csak egy óriási, kiterjedt nemzetközi következménnyel járó atomerőmű-katasztrófa után vonnák nemzetközi biztonsági ellenőrzés alá a nukleáris erőműveket, amelyek minden kétséget kizáróan a terroristák célpontjaivá váltak.
Szerző(k): Komócsin SándorA világ konkrét lépéseket tett az atomterrorizmus megakadályozására, de még mindig fennáll az esélye, hogy terroristák nukleáris támadást hajtanak végre - figyelmeztetett Barack Obama amerikai elnök pénteken a washingtoni atomcsúcs záróbeszédében, amelyben kitért az észak-koreai nukleáris törekvések jelentette fenyegetésre, valamint az orosz és az iráni helyzetre is.
Szerző(k): MTIA fukusimai atomerőmű katasztrófája arra figyelmezteti a nukleáris beruházást folytató országokat, hogy egy súlyos baleset teljes társadalmi és pénzügyi összeomlással járhat. Japán hajszál híján megsemmisült öt évvel ezelőtt, az adófizetőknek körülbelül egyévi magyar GDP-nek megfelelő összegébe került eddig a kárelhárítás, és nagyon messze van még a vége.
Szerző(k): EconomxTovábbra is keresik a paksi atomerőmű kiéget fűtőelemeinek végső nyughelyét. Ezek a hulladékok százezer éven át sugároznak, ezért a világon mindenütt gondot okoz a biztonságos elhelyezésük. A kiégett paksi fűtőelemek jelenleg az erőmű területén vannak.
Szerző(k): EconomxElvetette a Miniszterelnökség azt a rezsicsökkentő tervét, hogy a MVM Paksi Atomerőmű Zrt. évi 20 milliárd forintos befizetését elvonja a nukleáris alapból, az ugyanis az erőmű 1650 milliárdos bezárási költségének fedezetét veszélyezettné - tudta meg a Napi.hu. Az alapban tavaly decemberben 261,3 milliárd forint volt, ami még messze nem elég a négy paksi reaktor 20 év múlva kezdődő lebontásának költségeire.
Szerző(k): Papp Zsolt