Folytatódik a szegedi lézeres kutatóközpont (ELI-ALPS) szomszédságában a science park kialakítása - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Szerző(k): Domokos ErikaEurópa biztonsága forog kockán, miután Oroszország kilépett a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek leszereléséről szóló nemzetközi megállapodásból, az INF-szerződésből, és ha Moszkva nem enged, akkor az kevesebb mint egy hónapon belül a szerződés végét jelenti - figyelmeztet a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap hétfői kiadásában megjelent írásában Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAggodalomra ad okot, hogy Moszkva felfüggesztette a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződés (INF) hatályát, a következő napok azonban még lehetőséget adnak a párbeszédre, hogy szükséges intézkedések születhessenek az augusztus 2-án lejáró határidőig a globális biztonság megőrzése érdekében - mondta Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az MTI szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaAz izraeli miniszterelnök szerint nagyon veszélyes, hogy Irán megszegi az urándúsításra vonatkozó nemzetközi korlátozásokat. Benjámin Netanjahu ismét Teherán elleni szankciók kiszabására szólította fel Európát - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMagyarországnak exportorientált államként alapvető érdeke, hogy erősítse a gazdasági kapcsolatait Törökországgal - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a török-magyar gazdasági vegyes bizottság 6. ülését követő sajtótájékoztatón az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLe kellett állítani az orosz technológiával működő csehországi Dukovany atomerőmű egyik reaktorát egy karbantartás után jelentkező kisebb hiba miatt. A javítás hetekig tarthat.
Szerző(k): Barabás JúliaDonald Trump amerikai elnök "nagy és elsöprő erő" alkalmazására figyelmeztette Iránt, ha támadást intézne amerikai célpontok ellen - adta hírül az MTI. Ali Khamenei ajatollah szerint "a Fehér Ház mentálisan retardált lett".
Szerző(k): Domokos ErikaPárizs szerint Teherán részéről "súlyos hiba" és "rossz válasz lenne az Egyesült Államok nyomásgyakorlására" a 2015-ös nukleáris megállapodás megsértése - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika