A Roden Mérnöki Iroda Kft. tervezheti az M49-es gyorsforgalmi út második - Ököritófülpös és Csenger (az országhatár) - közötti szakaszát, nettó 673 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaStatikus terhelésnek vetették alá a fővárosi déli körvasút pályáját, hogy vasárnap megindulhasson rajta a menetrend szerinti forgalom - adta hírül a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).
Szerző(k): Szász PéterA Balatonnál a vasúti közlekedésben az idén nyáron már a 2019-ashoz hasonló utasforgalom, a kerékpáros turizmusban pedig robbanás várható - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) közlekedésfejlesztésről tartott szakmai online-fórumán.
Szerző(k): Domokos ErikaA „V0” Budapestet délről elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére írt ki tendert a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Szerző(k): Németh GézaAz eredetileg tervezett uniós forrás helyett, hazai forrásból épül az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakasza. A NIF nem indokolta a döntést.
Szerző(k): Németh GézaA tram-train hódmezővásárhelyi új kocsiszínjének tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Szerző(k): Németh GézaA Hazai Építőgép Társulás Szolgáltató Zrt. építhet mintegy 11 kilométernyi kerékpárutat, közel 1,8 milliárd forintért. Az építés elnyeréséért nagy volt a tolongás.
Szerző(k): Németh GézaHárom cég, a Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft., az Arcus Mérnöki Iroda Kft. valamint a Tömegközlekedés Energiaellátását tervező és Kivitelező Zrt. tervezheti a Galvani hídként is ismert új fővárosi Duna-híd villamospályáját, nettó 334 millió forintért. A becsült ellenérték ettől 22 millióval több volt.
Szerző(k): Németh Géza