Eddig egy szűk sávban mozgott a hazai fizetőeszköz az euróhoz képest, de most kilépett belőle gyenge irányba. A 10 éves állampapírhozam is nőtt, a két folyamat összefügghet egymással.
Szerző(k): Fellegi TamásOlyan drámai a helyzet, hogy már a kormányzatnak is lépnie kellett: a magyar munkavállalók egyetlen reménye a Munkavédelem Nemzeti Politikája (MNP) maradt. Ugyanis a munkahelyi balesetek okozta halálozásoknak, a rendkívül komoly megbetegedéseknek (például a daganatos betegségek), de még az átmeneti munkaképesség-csökkenésnek is nemcsak drasztikus társadalmi következményei vannak, a gazdaság szereplői ugyanis százmilliárdokban mérhető költségeket kénytelenek megfizetni a nem megfelelő munkavédelem miatt kieső munkaerő miatt. A szakszervezeti vezető nem hallott a készülő tervről, ugyanakkor a leírtakból szerinte az sem derül ki, hogyan valósítható meg a szándék a gyakorlatban.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a mai naptól mérsékelte a kezességvállalási díjait.
Szerző(k): Vermes ÁdámA negatív lista létrehozása mellett a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek számát is alacsonyabb szinten maximalizálják.
Szerző(k): Vermes ÁdámA válságkezelés után most egy gazdaságnövelési fázis jön, állítja a nemzetgazdasági miniszter, aki szerint a fogyasztás a kulcsa mindennek.
Szerző(k): EconomxA Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint 445 milliárd forintnyi feltöltés érkezett a SZÉP-kártyákra a tavalyi évben.
Szerző(k): Vermes ÁdámMindenkit érintő reformok jönnek az Index cikke szerint, ugyanis változott a gondolkodásmód Brüsszelben.
Szerző(k): EconomxAz ügyfelek a csökkenő kamatok mellett az egymással versengő bankok egyéb kedvezményeiből is profitálhatnak.
Szerző(k): Economx