A közelmúltban rövid időre bizonytalanná vált a 4-es metró építésének folytatása, sőt a finanszírozása is veszélybe került, mert úgy nézett ki, hogy \"hiányozni fog\" a lebonyolító mérnök.
Szerző(k): Diószegi JózsefA legtöbb jel arra mutat, hogy Varga Mihály foglalhatja el Matolcsy György miniszteri székét, és a jelenlegi nemzetgazdasági miniszter lesz a jegybankelnök. Az Origo.hu úgy tudja, Varga Mihály néhány hete intenzív csapatépítésbe kezdett, és márciusra megrendelte a költöztetést. Orbán egy csomagban tálalhatja a személycseréket.
Szerző(k): NAPIMatolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnap este a Dow Jones hírügynökségnek, illetve a Wall Street Jornalnak adott interjújának köszönhetően egyhetes csúcsra erősödött a forint az euróval szemben. Elemzők szerint a nemzetgazdasági miniszter sikeresen nyugtatta a piacokat, bár egyesek furcsállják a kifejezetten óvatos nyilatkozatot.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA nemzetgazdasági miniszter a Heti Válasz e heti számában a pénzvilág kalózairól ír, akik szerinte hazánkat kincses hajónak tekintik és mindent megtesznek egyebek mellett azért, hogy a forint mozogjon és hogy magasan tartsák az állampapírok hozamát. Matolcsy György megállapítja: a kalózok számára veszélyes lenne egy IMF-megállapodás.
Szerző(k): NAPINemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánította az Egyesült Államok a Huaweit és a ZTE-t.
Szerző(k): MTI-EcoA Financial Times oldalain népszerűsíteni a kormány a munkahelyvédelmi akciótervet. Cséfalvay Zoltán államtitkár írt cikket a lapba, amelyben a sokat bírált 300 milliárd forintos program előnyeit részletezi.
Szerző(k): NAPIA Miniszterelnökségen minden állás fontos és bizalmas munkakörnek minősül, ezért az összes ott dolgozó köteles alávetni magát a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésnek Lázár János péntektől hatályos utasítása szerint.
Szerző(k): MTISzeptember 1-jétől a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János gyakorolja az Információs Hivatal (IH) irányításával kapcsolatos jogköröket - közölte a Kormányszóvivői Iroda hétfőn.
Szerző(k): NAPI