nav

10.
12.
06:45
Magyarország az amerikai K.O. után Moszkvával bokszol

Magyarország az amerikai K.O. után Moszkvával bokszol

Hasonlóan a magyar-amerikai kettős adóztatás elkerülésétől szóló adóegyezmény egyoldalú felmondásához, a nyár végén Oroszország is felfüggesztette a hazánkkal kötött adóegyezményt. Ennek hatásaira közös tájékoztatójában már a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó és Vámhivatal is felhívta a figyelmet, az Economx által megszólaltatott adószakértővel azt jártuk körül, mennyiben más az így kialakult moszkvai helyzet, mint az adópolitikai kenyértörés Washingtonnal.

Szerző(k): Gyöngyösi Balázs
10.
11.
12:50
Hét év börtönt kértek a NAV volt vezetőjére

Hét év börtönt kértek a NAV volt vezetőjére

Bűnszövetség, üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által a hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken a Központi Nyomozó Főügyészség.

Szerző(k): Zádori Bence
10.
09.
09:21
Túlsúlyos román kisteherautók akadtak fenn a horgon

Túlsúlyos román kisteherautók akadtak fenn a horgon

Nem a testtömeg indexükkel akadt gondja azoknak a sofőröknek, akiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szakaszon állítottak meg.

Szerző(k): Horváth Tibor
10.
09.
08:14
Ha saját lőtérre vágyott, most vehet egyet -  még a NAV is segít benne

Ha saját lőtérre vágyott, most vehet egyet - még a NAV is segít benne

Az adóhatóság árverési honlapjára nemrég felkerült egy lőtér, 15 millió 300 forintért.

Szerző(k): Economx
10.
05.
09:02
A britek is áldásukat adhatják a Revolutra

A britek is áldásukat adhatják a Revolutra

Napjaink egyik legnépszerűbb neobankja, a Revolut megállapodhatott a SoftBankkal, így hamarosan a brit banki engedélyt is megszerezheti.

Szerző(k): Zádori Bence
10.
04.
16:56
Több mázsa dohány került elő a szagos máléból

Több mázsa dohány került elő a szagos máléból

Két méter magas kukorica között többszáz kiló fogyasztási dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, Koda a szolgálati kutya segítségével egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városkában.

Szerző(k): Horváth Tibor
10.
04.
13:39
Így „okoskodnak” újabban a távol-keleti üzletek

Így „okoskodnak” újabban a távol-keleti üzletek

Vegyesboltokká átalakuló ruha- és cipőüzletekre szabtak ki több millió forintos bírságot.

Szerző(k): Zádori Bence
10.
04.
09:36
Változhat az szja-törvény: kevesebb, de szigorúbb nyilatkozatot kellene írnunk

Változhat az szja-törvény: kevesebb, de szigorúbb nyilatkozatot kellene írnunk

Az országgyűlés napirendjére került egy törvényjavaslat, amely többek között a személyi jövedelemadót is érinti.

Szerző(k): Zádori Bence
10.
02.
09:02
Öntötték a hamis mobilos kiegészítőket, megbuktak

Öntötték a hamis mobilos kiegészítőket, megbuktak

Eredetinek látszó telefontartozékokat - töltőkábeleket, adaptereket és csatlakozókat - foglaltak le és semmisítettek meg a pénzügyőrök egy Hajdú-Bihar vármegyei üzlet raktárában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Szerző(k): Economx