Önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítással csökkenő taglétszám mellett közel 1,1 millióan rendelkeznek, közülük 557 ezren tesznek félre aktívan.
Szerző(k): EconomxAz ügyben több mint negyvenezer számlát, több száz bűnjelet elemeztek a nyomozók.
Szerző(k): EconomxOlaszországba tartott utasaival az a 40 férőhelyes busz, amit a járőrök az M86-os autóútról kísértek le egy kontroll erejéig. A kevés utas ellenére számtalan doboz és csomag lapult a busz oldalában.
Szerző(k): Horváth TiborFebruártól nyugdíj előtakarékossági célból is vásárolható állampapír a Magyar Államkincstárnál (MÁK).
Szerző(k): Hercsel AdélÉvek óta folyamatosan emelkedik az egészségügyi szolgáltatási járulék, az idei évtől azonban már ötszámjegyű összeget kell fizetnie annak, aki nem biztosított.
Szerző(k): Zádori BenceAz adóhivatal által működtetett ADÓ traffipax szerint már tudni lehet, hogy kik és hol számíthatnak a legnagyobb eséllyel a január 29-én kezdődő héten.
Szerző(k): EconomxIllegális cigarettagyárat számoltak fel egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei telephelyen – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Szerző(k): EconomxTöbb mint másfél millió forint büntetést kapott annak a román furgonnak a sofőrje, illetve az üzembentartója, amelyik a két tonnát is meghaladó túlsúllyal közlekedett az M5-ös autópályán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Németh Tamás