Az Orient Solar magyar-kínai vegyesvállalat Berettyóújfaluban felépítendő napelem- és napkollektorgyártó üzemének egyedi kormánydöntéssel való támogatásáról kezdett hétfőn tárgyalásokat a szaktárcáknál Galló Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): MTI-EcoA megújuló energiaforrások között a szélparkok után a befektetők felfedezték már a napenergiát is. Napenergetikai beruházásokra főként az európai olajkonszernek vállalkoznak, bár ezzel foglalkozni a jelenleginél nagyobb méretekben érné csak meg. A piac mindenesetre fejlődik: Németországban már több mint ötszázezer napenergia-berendezést állítottak fel, újévtől pedig a világ legnagyobb naperőműve működik a Regensburg melletti Hemauban. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPI