A háztetőkre ma újonnan telepített napelem panelek hatásfokának négyszeresét ígéri egy amerikai egyetemi kutatás. Már "csak" a gyakorlatba kell tudni átültetni az elméletben átütő sikernek bizonyult megoldást.
Szerző(k): Szabó M. IstvánCseh tudósok előrehaladott kísérletekte folytatnak egy olyan berendezéssel, amelyet a sivatagba telepítve kivonhatják a levegőben lévő vizet, majd ennek segítségével élhetővé tehetik a homoktengert.
Szerző(k): Barabás JúliaBővítik magyarországi jelenlétüket a cseh napenergiacégek, annak ellenére, hogy szakértők arra figyelmeztetnek, megváltozhat a szabályozási környezet, ami felboríthatja üzleti számításaikat.
Szerző(k): Barabás JúliaAlaposan feladata a leckét Kína a legnagyobb riválisainak, a nyugati világ ipari országainak a szél- és a napenergiát hasznosító eszközök gyártásában azzal, hogy nagy előnyt szerzett ezen a téren. Ugyanakkor az egész világ nyer az ágazat szédítő fejlődésén az ázsiai országban.
Szerző(k): Komócsin SándorA Egyesült Királyságban egy felmérés szerint a nem megújuló energiából ellátott fogyasztók mintegy kétharmada zöld szolgátatóra váltana, ha az árak nem szállnak el. Az E.On brit leányvállalatánál állítják: ennek már most sincs akadálya.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMagyar viszonyok közt is elképesztően alacsony áron vásárolhat áramot 25 éven át Los Angeles az épülő napelemes erőműveknek és energiatároló telepeknek köszönhetően.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMiért fognak az atomerőművekhez hasonló utat bejárni a szénerőművek? Miért hívták meg a német környezetvédőket a szénbizottságba? Lehet-e még Merkel a felforgató? Miért kell újraindítani a német energiafordulatot - Martin Kaisert, a Greenpeace németországi vezetőjét kérdeztük.
Szerző(k): Szabó M. IstvánÚj formáció jött létre: a V4-országok és Ausztria zöldenergiával foglalkozó szakmai szervezetei és kutatóközpontjai egyetlen nagy platformba tömörültek. Ennek kapcsán kérdeztük Ámon Adát, a berlini E3G főmunkatársát.
Szerző(k): Szabó M. István