Rövidesen elkezdik Magyarország legnagyobb naperőművének, a Dunai Solar Parknak az építését Százhalombattán. A MET Csoport azonban nem áll meg itt, hanem további beruházásokat tervez a megújuló energiában itthon és a szomszédos országokban is. De mi a jelentősége ezeknek a projekteknek, és miként alakíthatják át hazánk energiatermelését? Egyebek közt ezekre adtak választ a társaságnál.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Miniszterelnökség új, az energiahatékonyság javítását szolgáló pályázatot hirdetett.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány támogathatónak tartja a földművesek, továbbá a földművesek tulajdonában álló gazdasági társaságok részére napelemfarmok - termőföldön való - létesítéséhez igénybe vehető kedvezményes hitelprogram bevezetését.
Szerző(k): Németh GézaJövő év elejétől megfelezik a napelemekre kivetett úgynevezett termékdíjat, így a mostani kilogrammonkénti 114 forint helyett már csak 57 forintot kell fizetniük a napelemes energiatermelő rendszereket telepítőknek - írja Magyar Nemzet az MTI szemléje szerint.
Szerző(k): Szász PéterAz első fél évben 2850 háztartási méretű kiserőmű (hmke) létesült, beépített teljesítményük több mint 22 megawatt, a berendezések szinte mindegyike napelemes - közölte honlapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Szerző(k): Szász PéterGyőr és a pápai repülőtér között új autóút épül, a kormány csatát nyert a multinacionális áruházláncokkal szemben, a kormány támogatja a napelemparkok létesítését.
Szerző(k): Szabó DánielSzemrevaló, a legelterjedtebb befektetési eszközökhöz képest jobb hozamokat kínálhat, ha valaki egy kis teljesítményű napelemparkba fekteti a pénzét. Sokat számít, hogy az állami ártámogatási-rendszer biztonságot kínál, azonban e hosszú távú befektetésnek olyan buktatói lehetnek, amelyekre a pénzügyi szakemberek nem nagyon gondolnak. Mutatjuk, mire érdemes figyelni.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz ALTEO Group lezárta azt az ügyletet, amelynek révén a Domaszék 2MW Kft. megvásárlásával annak közel 2 megawattos domaszéki, már működő naperőművének tulajdonosa lett. Az ügylet zárásával bekerült az első működő fotovoltaikus egység az ALTEO Csoport erőművi portfóliójába. A megtermelt áramot az erőmű a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal engedélye alapján 25 évig a KÁT keretein belül értékesíti.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan