nagy_márton

06.
05.
13:22
Még nem döntött a kormány az árstopról

Még nem döntött a kormány az árstopról

A kabinet a soproni kihelyezett kormányülésen döntött a rezsi- és honvédelmi alap felállításáról, illetve az azt finanszírozó extraprofitadó kivetéséről, aminek összege 2022-ben meghaladja a 800 milliárd forintot, jövőre pedig eléri az 1000 milliárd forintot - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth Rádiónak nyilatkozva.

Szerző(k): Szász Péter
06.
04.
23:14
Megjelent a rendelet a különadókról, rengeteg pluszterhet vet ki a kormány

Megjelent a rendelet a különadókról, rengeteg pluszterhet vet ki a kormány

A kormány a pünkösdi ülésén határozott a már másfél hete bejelentett nyolc ágazatot érintő különadókról, valamint új adóemelésekről. A bankokat, biztosítókat és kiskereskedelmi szervezeteket érintő terhek mellett olyan tételek is megjelentek, mint a cégautóadó, a jövedéki adók, a népegészségügyi termékadó (chipsadó) módosítása. Plusz adó, illetve adóemelés érinti a filmes statiszták, illetve a mezőgazdasági és turisztikai idénymunkások, valamint az alkalmi munkások foglalkoztatását is. Különadót kell fizetni a megújuló energiát termelőknek is.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
03.
07:53
Szárnysegédet kap az új miniszter

Szárnysegédet kap az új miniszter

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter munkáját mostantól Major János miniszteri biztosként segíti.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
02.
18:01
Jó lóra tett a kormány, de a boltokat jobban teszi, ha megkíméli

Jó lóra tett a kormány, de a boltokat jobban teszi, ha megkíméli

A kormány gigantikus, a Bokros-csomaggal felérő megszorítással kezdte 2022-es ciklusát. A két év alatt a GDP több mint 7 százalékát elérő beavatkozás számos szektort érint, amelyek - a homályos kormányzati megfogalmazás szerint - valamilyen "extraprofitra" tettek szerint a járvány alatt vagy azt követően. Az emberek többsége egyetért a különadókkal, de hogy ez mely szektorokat érintse, abban már nincs egyetértés. Ez derül ki a Pulzus Kutató, lapunk megbízására készített felméréséből.

Szerző(k): Szász Péter
06.
01.
13:55
Nagy Márton szerint idén két számjegyű infláció várható Magyarországon

Nagy Márton szerint idén két számjegyű infláció várható Magyarországon

Idén átlagban inkább 10 százalékos, mint alacsonyabb infláció várható Magyarországon. - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az InfoRádióban. A globális gazdaság recessziójától pedig az emelkedő inflációnál is jobban fél az Orbán-kormány.

Szerző(k): Domokos László
05.
27.
06:00
Megszorítás és különadók: igazán nagy csomagot rakott össze az Orbán-kormány

Megszorítás és különadók: igazán nagy csomagot rakott össze az Orbán-kormány

Igazán nagy fába vágja a fejszéjét a magyar kormány: két év alatt a GDP több mint 7 százalékát elérő beavatkozásra vállalkozik az adóbevételek erőteljes növelésével és az állami kiadások határozott megvágásával. Kérdés azonban, hogy a híres-hírhedt Bokros-csomaggal felérő beavatkozás elég lesz-e a két kitűzött cél eléréséhez, azaz a rezsicsökkentés megvédésére és a haderő gyorsabb fejlesztésére.

Szerző(k): Domokos László
05.
26.
16:27

Kiderült, hogy mely légitársaságok kapják az új adót

A magyar kormány a járatonkénti mintegy 10 eurós összeget azokra a légitársaságokra terhelik, amelyek üzemeltetnek Budapestre közlekedő útvonalakat.

Szerző(k): Szabó Dániel
05.
26.
16:24

Nem tart kivonuló cégektől a kormány

„Nem befolyásolja az extraprofit elvétele, hogy egy cég kivonuljon Magyarországról” – mondta Nagy Márton, aki szerint, ha valaki az exit útjára lép, akkor az egy üzleti döntés.

Szerző(k): Szabó Dániel
05.
26.
16:16

Hamar elmehetnek a különadók, de sokáig is maradhatnak

Ha nincs extraprofit, lassul az infláció, eltűnik a recessziós veszély, akkor semmi akadálya, hogy kivezessék a különadókat – jelentette ki Nagy Márton.

Szerző(k): Szabó Dániel