Magyarországon éves alapon a második negyedévben 2,4 százalékkal csökkent a GDP, míg az előző negyedévhez viszonyítva kismértékű, 0,3 százalékos mérséklődés volt látható.
Szerző(k): EconomxTavaly augusztus óta nem látott szintre, 17,6 százalékra csökkent az infláció a KSH legfrissebb adati alapján - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Ugyanakkor így sem rózsás a helyzet.
Szerző(k): Zádori BenceNagy Márton szerint a neheze csak most kezdődik. A gazdaságfejlesztési miniszter a Liberty Steel vezetőjével egyeztetett.
Szerző(k): EconomxA gazdaságfejlesztési miniszter egy konferencián beszélt arról, hogy a magyar gazdaság a versenyképességi fordulaton keresztül léphet újra a kijelölt növekedési pályára 2024-től, és ezáltal válik folytathatóvá az a 2010-ben megkezdett gazdasági fordulat. Közben a spanyolok már megnyerték az inflációs versenyt.
Szerző(k): EconomxA gazdaságfejlesztési miniszter öt napon keresztül folytatott intenzív tárgyalásokat Pekingben. A látogatás és a megbeszélések célja a Magyarország és Kína közötti gazdasági- és pénzügyi kapcsolatok elmélyítése volt.
Szerző(k): Varga CsengeNagy Márton szorosabbra fűzte a magyar-kínai pénzügyi kapcsolatokat Pekingben, ahol a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank vezérigazgatója fogadta. Az együttműködés fő irányvonalai a zöld infrastrukturális beruházások, megújuló energiatermelés és az akkumulátorgyártás.
Szerző(k): Varga CsengeNagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kínai útja keretében találkozott Liu Jinnel, a Bank of China elnökével, továbbá a magyar-kínai kapcsolatok fontosságára tekintettel a tárgyalásra Pekingbe utazó Li Kexinnel, a Bank of China Magyarország vezérigazgatójával – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): EconomxNagy Márton gazdasági miniszter szerint jó úton járunk az infláció elleni harcban.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba