Az aszály a fő veszélyforrás ma a magyar mezőgazdaság számára; öntözés nélkül nem lesz eredményes termelés - mondta Nagy István agrárminiszter, aki azt is hangsúlyozta, hogy meg kell újítani a növénytermesztést, a jelenlegi technológiákat újra kell gondolni.
Szerző(k): Domokos ErikaA magyar szürkemarha sorsa a bizonyíték arra, hogy múltján és jelenén túl nagyon komoly jövő elé is néz - mondta Nagy István agrárminiszter a VI. Szürkemarha Fesztiválon Harsányban az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaFolytatódik a hazai méhek tömeges pusztulása. Vélhetően növényvédelmi tevékenység következményeként történtek a mérgezések. Nagy István agrárminiszter szerint az EU-ban már betiltott neonikotinoid csávázószerek és a méhpusztulás közötti esetleges összefüggést a méhészeti egyesülettel közösen indított Nébih-vizsgálat tisztázza majd.
Szerző(k): Domokos ErikaMagyarország számára elfogadhatatlan az Európai Bizottság 2021 és 2027 közötti hétéves időszakra vonatkozó költségvetés-tervezete, amely jelentős forrásokat vonna el az agráriumtól és vidékfejlesztéstől - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az uniós tagországok szakminisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozását követően.
Szerző(k): Szász PéterA mezőgazdaságban 2012 és 2017 között mintegy 31 százalékkal emelkedtek a bérek, a növekedés tavaly volt a legnagyobb, egy év alatt nettó 12,8 százalék - mondta az agrárminiszter a Magyar Időknek. Nagy István közölte azt is: olyan jogszabályi javaslatokat készítenek elő, amelyek mind több közfoglalkoztatottat ösztönöznek arra, hogy az idénymunka után hosszú távon is az agráriumban találja meg a számítását.
Szerző(k): Szász PéterAz új agrárminiszter Nagy István szerint a méhészek vagy képesek kiegyezni egymás között, rendezni a konfliktusaikat, vagy a tárca veszi kezébe a dolgokat, de abból nem lesz köszönet - derül ki a Magyar Mezőgazdaságnak adott interjújából.
Szerző(k): Szabó Dániel