A gazdaságvédelmi akcióterv részeként megjelent az első, az agrárium számára célzott segítséget jelentő intézkedéscsomag a Magyar Közlönyben - jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken a közmédiának nyilatkozva.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz afrikai sertéspestis miatt teljesen vagy részben eltűntek a vaddisznók a hazai vadaskertekből. Ezekbe Semjén Zsolt más vadakat, főként ázsiai eredetű szikaszarvast telepítene, hogy a kieső vadászati bevételeket pótolják. Nagy István agrárminiszter szerint is komoly alternatívaként jöhet szóba a szikaszarvas. A miniszterelnök-helyettes szerint ez a vadfaj nem veszélyezteti az őshonos magyar vadállományt – más azonban aggódik emiatt.
Szerző(k): Domokos ErikaMegfelelő mennyiségű hazai élelmiszer áll rendelkezésre Magyarországon, így a magyar ellátás biztonságban van a koronavírus-járvány ideje alatt is - közölte Nagy István agrárminiszter az MTI érdeklődésére.
Szerző(k): Domokos ErikaA szigorú hatósági fellépésnek és a folyamatos ellenőrzésnek köszönhetően nem kerülhetnek hamisított mézek a magyar boltok polcaira - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szabó DánielA Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésén az uniós tagországok agárminiszterei nemzetközi összefogást sürgettek az erdőirtás megállítása érdekében, véleményük szerint ugyanis csak az Európai Unió hatékony szerepvállalásával állítható meg az erdőterületek globális szintű csökkenése - közölte az Európai Unió Tanácsa.
Szerző(k): Domokos ErikaJelentősen egyszerűsödik az öntözéshez szükséges vízjogi engedélyezési eljárás - mondta Nagy István agrárminiszter szerda reggel az M1 csatornán.
Szerző(k): Szabó DánielNagy István agrárminiszter és Kosztasz Kadisz ciprusi földművelésügyi, vidékfejlesztési és környezetvédelmi miniszter szerdán együttműködési megállapodást írt alá, amely fontos alapot szolgáltat a két ország közti mezőgazdasági és környezetvédelemi együttműködéshez - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): EconomxAz ősszel a parlament elé kerülhet az osztatlan közös földtulajdonok felszámolását célzó birtokrendezési jogszabálycsomag, és az agrártárca vizsgálja a hazai agráriumot érintő adózási rendszer átalakítási lehetőségeit is.
Szerző(k): Tóth László Levente