Boris Johnson brit miniszterelnök kabinetjének egyik tagját megkérdezték egy televíziós interjúban, hogy nem érzi-e úgy, mintha a Roma utolsó napjairól szóló történet egyik szereplője lenne, mire azt válaszolta, hogy szerinte az ókori birodalom bukását megelőző időszakot jobb hangulatban töltötték a hatalom felhőrégióban élők.
Szerző(k): Komócsin SándorBejelentette csütörtökön lemondását Paul Givan észak-írországi miniszterelnök. Givan pénteken nulla órakor távozik tisztségéből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNagy-Britanniában az infláció a két nagy német diszkontlánchoz, az Aldihoz és a Lidlhez tereli a vásárlókat, mivel több tíz ezer forinttal növelte a háztartások éves élelmiszer-kiadásait. Az Aldi-Lidl versenyét más nyerte ott, mint Magyarországon.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Csernátony CsabaA kormányzó brit Konzervatív Párt több képviselője csatlakozott szerdán ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek célja bizalmi szavazás elrendelése Boris Johnson miniszterelnök ellen. Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányába keveredett, miután az elmúlt hetekben a brit sajtó kiderítette, hogy a londoni kormányfői hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány elleni szigorú kapcsolattartási korlátozások idején rendszeresen összejöveteleket, partikat rendeztek.
Szerző(k): Szász PéterAzonnal újabb nemzetközi szankciós csomag lép életbe Oroszországgal szemben, ha az orosz csapatok megsértik az ukrán határt - jelentette ki Boris Johnson brit kormányfő kedden Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A brit kormány kétmilliárd fontot különít el brit-ukrán fejlesztésekre.
Szerző(k): Domokos ErikaA britek csaknem kétharmada Boris Johnson miniszterelnök távozását szeretné.
Szerző(k): Csernátony CsabaA legfrissebb felmérés szerint a britek csaknem kétharmada úgy érzékeli, hogy nem hozott hasznot Nagy-Britanniának a kilépés az Európai Unióból (Brexit).
Szerző(k): Rácz GergőNagy-Britannia fontolóra vette katonai jelenlétének komoly mértékű növelését az európai kontinensen, mindenekelőtt Kelet-Európában - közölte vasárnap a Downing Street. Boris Johnson elrendelte, hogy a brit fegyveres erők készüljenek fel alakulatok kivezénylésére Európa egész területére már a jövő héttől. A brit védelmi miniszter felkeresi Magyarországot, Szlovéniát és Horvátországot.
Szerző(k): Domokos Erika