Az igazi trófeát jelentő főművekre biztos van kereslet, minden más bizonytalan − lényegében ez derült ki a világ két meghatározó aukciósházának féléves beszámolójából. Az eredmények javításában már az ázsiai vevőkre se számíthatnak olyan biztosan, mint egy éve.
Szerző(k): Szabó MártaTöbbmilliós képek is kalapács alá kerülnek a Pintér Aukciósház idén másodszor megrendezett balatoni aukcióján, amely erős kortárs kínálatot is felvonultat.
Szerző(k): Kádár MártaA világ vezető aukciósháza, a londoni Christie\'s se hagyja ki az alkalmat, ha már egyszer székhelyén rendezik az olimpiai játékokat.
Szerző(k): NAPIKétszeresen is jól járhat, aki jegyet szerzett valamelyik kiemelt olimpiai eseményre vagy megkaparintott valamilyen relikviát, feltéve, hogy kivárja a megfelelő értékesítési alkalmat.
Szerző(k): NAPIAz ünnepi játékok pénzes nemzetközi közönségére alapozva idén augusztus 11−19. között rendezik meg a hercegérseki rezidencián az Art Salzburg hagyományos nyári régiségvásárát, mintegy negyven élvonalbeli osztrák és német kiállító részvételével.
Szerző(k): Wagner István