Meghaladja a kilencmilliárd forintot a Budai Vigadó felújításának költsége. A kormány mintegy 600 millió forintos kiegészítő támogatást hagyott jóvá az épület bútorainak és eszközeinek beszerzéséhez.
Szerző(k): Domokos ErikaA Miniszterelnökség nyílt közbeszerzést írt ki a Budapest VIII. kerületében, a Reviczky utca 6. szám alatt lévő Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes átfogó-, állagmegóvó felújítására.
Szerző(k): Németh GézaFolytatódik a fertőd-eszterházai Esterházy-kastély rekonstrukciója, az egykori eszterházai operaház újjáépítési lehetőségének vizsgálatára pedig bizottság jön létre. A vonatkozó kormányhatározatok a Magyar Közlöny hétfői számában olvashatók - hívja fel a figyelmet az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyFöldhivatali dokumentumokból kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. közelmúltban lezajlott \"gyors lefolyású\" árverésein kik jutottak belvárosi ingatlanokhoz, illetve a licitáló strómanok kiket képviseltek.
Szerző(k): Domokos ErikaHogyan semmisülhetett meg 1500 műemlékvédelmi dokumentum egy csőtörés miatt? - tette fel a kérdést hétfőn a parlamentben Hiller István MSZP-s képviselő. Lázár János elismerte, hogy a kár jelentős, a dokumentumok egy része megsemmisült.
Szerző(k): Domokos ErikaA szerződés előzetesen becsült értékénél 1,1 milliárd forinttal drágábban, nettó 4,6 milliárd forintért újítja fel a Budai Vigadó épületét az Épkar Zrt. A Magyar Építő Zrt. is behúzott egy új, milliárdos felújítási munkát.
Szerző(k): Domokos ErikaRégi-új tulajdonoshoz került a hányatott sorsú Andrássy út 21. szám alatti ingatlan. A Sváb-palota néven is ismert épületet 2004-ben pályázat nélkül adta el, illetve cserélte el egy fürdőszobaüzletre a helyi önkormányzat.
Szerző(k): EconomxA fertődi Esterházy-kastély felújítására és az Eszterháza Központ működtetésére tízmilliárd forint uniós és magyar állami támogatás jutott az elmúlt években. A kormány 2014-ben létrehozta, most megszünteti az Eszterháza Központot, a jogutódja az a Nistema Kft. lesz, amelyet az állam tavaly vásárolt meg egy magyar milliárdostól.
Szerző(k): Domokos Erika