Alaposan átírta 2015-ös költségvetési javaslatot a kormány az utolsó körben benyújtott módosító indítványokkal: mind a kiadásokat, mind a bevételeket 67 milliárd forinttal csökkentették. Néhány egészen nyilvánvaló költségvetési aknát a kormány most hatástalanított, ám legnagyobb költségvetési bomba továbbra is ketyeg, miközben a tartalékok is csökkentek – amit a Költségvetési Tanács már korábban is kifogásolt.
Szerző(k): Papp ZsoltMódosulhat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló kormányrendelet, a január elsejétől várható változtatások célja - a kormany.hu oldalon közzétett előterjesztés szerint - a kiszámíthatóbb, eredményesebb és gazdaságosabb működés.
Szerző(k): MTIA parlament ősszel egy olyan jogszabály-módosítást fogadhat el, amely lehetővé teszi, hogy az MVM Zrt. százszázalékos állami tulajdonba kerülhessen – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Napi Gazdaságnak.
Szerző(k): MTI-EcoA Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke módosította a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokat.
Szerző(k): MTI-EcoAz Antenna Hungária Zrt., a Főgáz Zrt., a Magyar Gáz Tranzit Zrt. és a hulladékkezelésben utazó AVE Magyarország Kft. állami felvásárlására 152 milliárd forintot költene a kormányzat – ennek érdekében módosítják az idei költségvetést, és növelik a hiányt.
Szerző(k): Papp ZsoltAz Országgyűlés jövő heti ülésén szavazati joggal ruházhatja fel az ülést vezető elnököt a házszabály módosításával. Hétfőn a leendő tárcavezetőket is meghallgatják a bizottságok, pénteken pedig várhatóan esküt is tehetnek a harmadik Orbán-kormány tagjai.
Szerző(k): MTI, EconomxAz államosítások miatt módosítani kell az idei költségvetést, a hiány 1100 milliárd fölé emelkedhet, ami a várható hiányt a GDP 3,6 százalékára emeli. Az uniós hiány nincs veszélyben.
Szerző(k): Papp ZsoltSzigorítanák a plázastopot, az építési mellé immár átalakítási tilalommal is sújtaná a kabinet a 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű kereskedelmi létesítményeket. Mindezt a fogyasztóvédelmi törvény parlament előtt lévő módosítási tervezetébe rejtették el.
Szerző(k): Economx